Fotók a múltból: így festett karrierje elején Polyák Lilla

nlc | 2023. Június 15.
A 47 éves színésznő szinte alig változott a elmúlt két évtizedben! Ha nekünk nem hiszel, akkor győződj meg róla a saját szemeddel galériánkon keresztül.

Polyák Lilla 1999-ben szerzett diplomát  a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai szakán, ám rendkívüli hangi adottságainak köszönhetően már pályája elejétől kezdve főképp zenés darabokban láthatta a közönség. Még színházi gyakorlata alatt, a Vígszínházban eljátszhatta Dorothyt az Óz, a csodák csodájában. A diploma megszerzése után külföldön kapott lehetőségeket, majd a 2001-2002-es évadban visszatért a hazai színpadokra: a Madách Színházban az Anna Karenina, míg a Operettszínházban az Elisabeth címszerepében bizonyított. Az elmúlt bő két évtizedben a legsikeresebb hazai musicalek főszerepeit alakította. Első férjével, Homonnay Zsolttal két közös lemezük jelent meg, később aztán szólódalokkal is jelentkezett, illetve számos musical hanganyagon is közreműködött, valamint mesék betétdalait is énekelte. Több televíziós produkcióban, egyebek között a Sztárban Sztár 4. évadában, a Mintaapák című sorozatban és a Csináljuk a Fesztivált című műsorban is láthattuk. 

A színésznő második férje, a színész és testépítő Gömöri András Máté oldalán maga is rákapott az egészséges életmódra. Erőemelő módszerekkel edz és 47 évesen élete talán legkiválóbb formájában van. Az alábbi galériában megnézheted, mennyit változott karrierje kezdetétől napjainkig. 

Polyák Lilla és Dolhai Attila

Kollégájával, Dolhai Attilával 2003-ban, a Mozart! musical premierpartiján (Fotó: Steindl Gabriella)

Polyák Lilla

A Volt egyszer egy csapat 2005. május 29-i bemutatóján (Fotó: Schumy Csaba / Fotocentral)

Polyák Lilla és Homonnay Zsolt

Első férjével, Homonnay Zsolttal a Szuperbuli felvételén a budapesti Kincsem Parkban. (Fotó: Nagy Zoltán / Fotocentral)

Polyák Lilla

A színésznő 2011-ben, hosszú tincsekkel a Reggeliben (Fotó: Sajtóklub RTL Klub)

Polyák Lilla

A FEM3 csatorna arcaként (Fotó: press.tv2.hu)

Polyák Lilla

A TV2 Sztárban sztár című műsorának versenyzőjeként (Fotó: press.tv2.hu)

Polyák Lilla és Gömöri András Máté

Polyák Lilla és második férje, Gömöri András Máté a Drágám, add az életed! című műsor szereplőiként (Fotó: press.tv2.hu)

Polyák Lilla

A Mintaapák 2. évadának fotózásán 2019-ben. (Fotó: press.tv2.hu)

Polyák Lilla

A Centrál Színház jótékonysági gáláján 2022. szeptember 11-én. (Fotó: Olajos Piroska /Fotocentral)

Exit mobile version