Csonka András nem olyan régen jelentette be, hogy életmódot váltott. A színész ugyan eddig is odafigyelt az étkezésére, és hellyel-közzel a mozgásra is, pár hónappal ezelőtt mégis segítséget kért egy személyi edzőtől, aki a mozgástervek mellett speciális diétát is kiírt neki.
Ma a Mokka vendégeként elismerte, ő mindig is lusta típus volt, főleg kamaszkorában, az edzés inkább az harmincas éveiben lépett be az életébe. A pandémia során viszont elengedte magát, ezért döntött úgy, hogy újra belevág.
„A hasam legalább lement, elkezdtem újra komolyan venni ezt a történetet. Itt nem arról van szó, hogy én Mr. Olympia akarok lenni, mert nem is lehetnék már ebben a korban, csak hogy legyen az életemben rendszeresen valamilyen mozgás – magyarázta a színész, majd kitért az étkezésére is. – Semmi szigorúság nincs ebben szerintem, és egyébként meg annyira nem érdekel a dolog. Az edzés továbbra is marad, és a táplálkozásnak az a része, hogy nem szabad mindentől félni, és oda kell figyelni, hogy mindenféle táplálék kerüljön a szervezetembe, mert ennek építő hatása van. Úgyhogy ezt megtartom, de fagyit azért majdnem mindennap eszem.”