Palvin Barbara elárulta, hogy hol tartják majd a lakodalmat

nlc | 2023. Június 17.
Ha minden igaz, még leányszöktetés is lesz.

Nemrég kiderült, Palvin Barbarát tényleg eljegyezte szerelme, Dylan Sprouse, még pedig több hónappal ezelőtt, szeptemberben. A pár azonban várni akart a a nagy bejelentéssel, de kiszivárgott, hogy esküvőre készülnek. 

„Amikor egyesek kiszivárogtatták azt az információt, hogy eljegyeztük egymást, a csapatunk azt mondta, hogy tegyünk ki róla egy bejegyzést, és beszéljünk számos magazinnal. Ez nagyon bosszantott, mert tudtam, hogy felépítették a történetet. Szóval nagyon boldog vagyok, hogy a magunk módján csinálhattuk” – nyilatkozta a modell, aki vőlegényével együtt a V Magazinnak mesélt a részletekről. 

Fotó: Rodin Eckenroth / Getty Images via AFP

Az interjúból az is kiderült, hogy nagy valószínűséggel Magyarországon tartják a lakodalmukat.

Kizárt dolog, hogy ne Magyarországon legyen az esküvő, a szüleim megölnének.

– mondta Palvin Barbara, vőlegénye pedig hozzátette, alig várják az eseményt, hiszen most először fognak majd találkozni a fiatalok szülei és családjai.

A beszélgetés során szóba kerültek a magyar esküvői hagyományok, például a leányszöktetés, és elvileg ez sem marad majd el. Kettejük közül egyébként Dylan Sprouse izgul jobban az esküvő miatt, főként a menyasszonytánctól fél kicsit, mivel nem tartja magát jó táncosnak. Palvin Barbara viszont már nagyon várja, hogy megmutathassa gyerekkora helyszíneit az amerikai rokonságnak, írja az RTL.hu.

Exit mobile version