nlc.hu
Sztárok

Horváth Lili születésnapja

10 különleges fotó a ma 46 éves Horváth Liliről

A Kossuth-díjas Tordai Teri lánya ma ünnepli a születésnapját.

Horváth Lili 1976-ban született Budapesten. 1994-1998 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult, egyetemi gyakorlatát a Katona József Színházban, és a Nemzeti Színházban töltötte. 2017-ben megalapította saját Lili-suliját a Hatszín Teátrumban. Férje Várady Péter idegsebész-főorvos, két fiúgyermekük és egy lányuk született. Mint korábban elmondta, a család először óva intette ettől a pályától.

„Édesanyám nagyon nem akarta, hogy színésznő legyek, sokszor elmondta az árnyoldalait. Érdekes, az én korosztályomban elég sok színészgyermek van: a Trokán-lányok, Pálmai Anna, Haumann Péter gyermekei. Úgy tudom, Haumann Petra lánya is színésznek készül. Kérdeztem tőle, hogy nem akarta-e lebeszélni róla?! De ő nem bánja ezt. Persze, ha Dorka lányomnak is ez lenne minden vágya, akkor nem állnék az útjába.”

Sok televíziós sorozatban és filmben játszott, többek között a Mintaapákban, A Tanárban, a 9 és ½ randiban, a Presszóban, a Kisvárosban, és a Szomszédokban. Legutóbb a Hadik című produkcióban láthattuk

Íme egy galéria a 46. születésnapját ünneplő színésznőről:

Megnézem
Összes kép (10)

Horváth Lili és Tordai Teri különleges kapcsolatot ápolnak egymással. Horváth Lili a Nők Lapjának 2022-ben így nyilatkozott az édesanyjával való viszonyáról.

„Itt lakom néhány házzal odébb, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, mama rengeteget segít a gyerekek körül, és időnként a kutyámat is átviszem hozzá. Most, hogy a két fiam már kamasz, csak a hétéves Dorkát szoktam rábízni, ma is ő megy érte az iskolába. Folyton mesél neki, és csuda dolgokra tanítja. Múltkor azzal jött haza a lányom, hogy ő csak azzal a fiúval fog járni, ha megnő, aki virágot hoz neki az első randevúra. Különben szóba sem áll vele.”

Horváth Lili

Horváth Lili (Fotó: Schumy Csaba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top