
Dammak Jázmint a szélesebb közönség a 2008-as A Királynő című szépségversenyen ismerte meg, ahol különleges nevével és megjelenésével is abszolút kitűnt a többi versenyző közül. Az ő fejére került a Miss Universe Hungary megtisztelő koronája abban az évben, így ő képviselhette Magyarországot a Vietnámban rendezett világversenyen, ahol a 15 legjobb közé jutott. Később Jázmin az RTL egyik arca lett, szerepelt a Szombat esti lázban, emellett modellkedéssel kereste a kenyerét.
Jázmin az évek során fel-feltűnt a médiában – időközben a Szegedi Tudományegyetem bölcsésztudományi karának magyar-kommunikáció szakát is elvégezte –, azonban ahogy telt az idő, egyre ritkábban jelent meg a nyilvánosság előtt. Ez valószínűleg részben annak is köszönhető, hogy 2013-ban megszületett első gyermekük párjával, a vízilabdázó Hosnyánszky Norberttel.
Bár 15 év eltelt, mióta megkoronázták azon a bizonyos versenyen, a modell szinte mit sem változott az évek során, győződj meg róla magad is!



