Nem sikerült békét kötnie Majkának és Fluor Tominak, bár a maguk módján mindketten próbálták már feloldani a köztük lévő ellentétet. Fluor őszintén vallott a Story magazinnak az újabb összetűzésükről.
Fluor jól emlékszik, hogyan kezdődött a konfliktusuk: “Már a Mizu sikere előtt megkaptam az első ’kedves’ szavakat Majkától. (…) Valahogy mindig talált hibát, és sose hitt abban, hogy amit csinálok, az tényleg sikeres lehet.” Amikor a Wellhello 2015-ben Fonogram-díjat kapott, Majka a közösségi oldalán fakadt ki, mondván ők soha semmilyen támogatást nem kaptak a szakmától, ellentétben a Wellhellóval. Ezután nem sokkal egy nagy kibékülésnek lehettünk szemtanúi, Majka ugyanis még abban az évben egy közös képet osztott meg, amin Curtis, Fluor, Diaz és ő is rajta vannak, láthatóan jókedvűen, barátságban. A béke azonban csak látszólagos volt. Alkalomadtán azóta is kölcsönösen oda-oda szúrtak egymásnak. A nagyobb csetepaték azonban mostanában elmaradtak, mígnem Fluor beszólt a Petőfi Zenei Díj kihirdetett győzteseinek. Majka erre egyből reagált, mondván most Fluornak savanyú a szőlő.
“Az a baj, ha Majka valamit a fejébe vesz, az úgy van, és kész. A vita hevében pedig úgy bepörög, hogy nem lehet vele mit kezdeni” – árulta el Fluor, aki szerint nincs akkora baj köztük, mint sokan gondolják. “Ha fellépésen találkozunk, (…) köszönünk, poénkodunk, de barátok egész biztosan sosem leszünk. (…) Igényem sincs a barátságára, de úgy gondolom, ez kölcsönös.”