Janklovics Péter humorista egy Facebook-poszt keretein belül számolt be arról, hogy elképesztő, pontosabban brutális beavatkozásokon esett túl a kórházban.
Szerencsére a humoristát már kiengedték, azonban elmondása alapján múlt hét végén – éppen az olaszországi nyaralása előtt – fájt a torka, ezért biztos, ami biztos alapon elment megnézetni.
Aztán ahogy a doki a torkomba nézett, elhagyta a száját az, amit orvostól nem akarsz hallani: „Ó-ó… Ez nem túl jó…”
– idézte fel az emlékeket.
Ebben a pillanatban már tudta, hogy búcsút inthet a nyaralásnak, ugyanis egy tályog volt a manduláján. Az orvos gyorsan fel is vázolta az ilyenkor szükséges eljárást, amiben nem volt köszönet. Az egyetlen megoldás az volt, hogy a helyi érzéstelenítő után egy szikével akkora metszést csinálnak, hogy más eszközökkel is odaférjenek, amikkel el tudják távolítani a gennyes területet.
Janklovics Pétert az orvos is biztosította arról, hogy a beavatkozás nem csupán nem hangzik jól, de átélni sem lesz kellemes. Pár napra még a kórházba is be kellett feküdnie, mivel a műveletet minden reggel meg kellett ismételni.
Olyan sokkot kaptam ezek hallatán, hogy onnantól kezdve 20 percen át egészen változatos módokon (hiszti, könyörgés, szűkölés, észérvek – bár ez utóbbiból viszonylag kevés állt rendelkezésemre) próbáltam elkerülni ezt az egészet! Kértem, hogy altassanak el (nem lehet), vagy legalább drogozzanak be (sajnos nem lehet, észnél kell lennem a művelet alatt – WTF???), vagy akkor lőjenek le (nem az ő kompetenciájuk)
– írta.
Szerencsére a humorista már jól van és otthonról írta ezeket a sorokat, aminek során a teljes személyzetnek is köszönetet mondott.