nlc.hu
Sztárok

Erdélyi Mónika a lánya kezei közt szépülne: „Megkértem, hogy csináljon belőlem Kim Kardashiant”

Erre viszont még nem került sor.

Erdélyi Mónika két lány édesanyja: idősebbik lánya, a ma már felnőtt Viktória kiskorában sem szeretett szerepelni, és ma is civil életet él, távol tartva magát a reflektorfénytől. Fiatalabbik gyermeke, Olívia Johanna, azaz becenevén Molli azonban baba korától kezdve rendszeresen együtt szerepel Mónikával. Ma is gyakran posztolnak közös képeket és videókat a közösségi oldalakon és nyilvános eseményeken, például filmbemutatókon is szívesen megjelennek együtt.

Erdélyi Mónika és lánya, Molli

Fotó: Trenka Attila

Legutóbb például a Barbie című film premierjére mentek el közösen, ahol a Story magazinnak Molli elmesélte, nagyon szeret sminkelni és órákig szépítkezni, ám ezt másokon nem szívesen gyakorolja. 

„Imádok készülődni, szépülni, imádom a kozmetikumokat, legyen szó bőrápolásról vagy sminkelésről. Utóbbi egyébként az egyik nagy szenvedélyem, de leginkább csak magamat szoktam festeni, másokat kevésbé szeretek és tudok kisminkelni” – magyarázta a magazinnak Molli, majd édesanyja vette át a szót. – „Még egyszer sem sminkelt ki, pedig többször kértem, hogy csináljon belőlem Kim Kardashiant… Ez sajnos még nem történt meg, legfeljebb a levetett, már félig elhasznált sminkjeit örököltem meg, de persze azoknak is örülök. Így legalább végre nekem is lett egy normális, márkás alapozóm.”

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top