nlc.hu
Sztárok
Műtéte után üzent rajongóinak Tekknő

Életmentő műtétje után üzent a mulatós sztár – videó

Tekknő Miki a kórházi ágyából üzent, kétoldali szívinfarktusa után.

Az MC Hawer és a Tekknő mulatós duó zenésze hétfőn reggel került kórházba, súlyos állapotban, kétoldali szívinfarktus után. Az nlc is megírta: Tekknő Miki azonnal életmentő műtéten esett át. Barátja és zenésztársa, MC Hawer elmondta, hogy a három fő ér közül a jobb- és a baloldali záródott el, a jobboldali teljesen, a bal pedig 90%-ban. Az 52 éves mulatós sztár

hónapok óta panaszkodott zsibbadásra, ami a baj előjele volt.

Tekknő Miki most a kórházi ágyából üzent a rajongóknak.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

𝑀𝐶 𝐻𝑎𝑤𝑒𝑟 (@mchawer) által megosztott bejegyzés

 

„Úgy néz ki, megúsztam…. Tényleg, ez a 24 óra kritikus volt, de azt mondták, hogy túl vagyunk rajta” – összegzett „Most jön egy kis pihi, mert egy rehabilitációs kezelésen kell részt vennem. Ez olyan 3-4 hetet vesz majd igénybe, és utána

szerintem folytatjuk ott, ahol abbahagytuk.

Sajnos, el volt záródva két fő ér, és azt kellett kitisztítani. Betettek két fém lapocskát, amikkel kitágították az ereket. Most teljesen jól érzem magam, de hát ennek még van egy hosszabb lefolyása, amit végig kell csinálnom, azután találkozunk!

” – vázolta helyzetét Miki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top