Mielőtt a cikk megírásához hozzákezdtem, mini közvélemény-kutatást tartottam a tágabb környezetemben, azzal a felütéssel, tudják-e ki az a Ben Barnes. Szándékosan nem a közvetlen körömet választottam, mert én magam akkora rajongó vagyok, hogy aki töltött már velem hosszabb időt, az pontosan tudja, kiről van szó.
A nyolc emberből három a Narnia krónikái kapcsán emlékezett rá, egy a Shadow és Bone-t mondta, emellett egy a Westworld és egy Dorian Gray is befutott, bár nagyon kérdőjelesen, a többiek viszont csak pislogtak rám, mint hal a szatyorban. Úgyhogy ez is csak azt bizonyítja, hogy ideje őt jobban megmutatni, mert Barnes sokkal több, mint Narnia egykori hercege vagy Kirigan tábornok.
Miről álmodik a srác?
A 42 éves (augusztus 20-án volt a születésnapja) Barnes orvos családba született, anyja és apja is ezen a pályán mozogtak (anyja párkapcsolati terapeuta, apja pszichiáter), ő azonban már gyerekkorában is inkább a reflektorfényben érezte jól magát. Bár a legtöbb sztártól előbb vagy utóbb biztosan elhangzik az ominózus mondat „már gyerekként tudtam, hogy a színészet az életem, kétévesen Shakespeare-monológokat szavaltam fejből”, nála ez nem volt ennyire egyértelmű, ugyanis sokkal inkább érdekelte a zenélés, mint a játék. Igen, akadtak színpadi szerepei is, de sokkal közelebb állt a szívéhez a dob és a zongora, valamint a jazz műfaja – még az egyetem megkezdése előtt is arról ábrándozott, hogy jazzklubot fog nyitni. Ez sajnos nem jött össze, viszont valahol ez volt az, ami a színészet felé sodorta.
Angol irodalmat és drámát tanult a Kingston Egyetemen, és ő volt az első drámaszakon a nagy múltú iskola történetében, aki kitüntetéssel diplomázott, úgyhogy a szép, de üresfejű sztereotípia az ő esetében egyáltalán nem állja meg a helyét. Olyannyira nem, hogy már a tanulmányai mellett is színészkedett, rendezett. Mellette persze a zenét sem engedte el, 2004-ben a Hyrise című zenekarával még az Euróvíziós Dalfesztiválra is jelentkeztek.
Hamar kiderült, hogy a popsztárság nem az ő világa. „Olyan érzés volt, mintha színleltem volna – mesélte az élményről. – Játszottam valaki olyan szerepét, aki szeretne egy popzenekarban lenni, de nem – tudtam, hogy nem szeretném. Csak egy dalunk volt, és azt hiszem, egyszer adtuk elő a tévében. Másnap megnéztem és azt mondtam: »nem szeretem ezt a zenét, és nem akarok részt venni benne, ha nem szeretem«. Szerintem ez arról szól, hogy van bátorságod nemet mondani azokra a dolgokra, amelyeket nem érzel hitelesnek.”
Hajtűkanyarral a filmek felé
2004-es döntése után Barnes egy évvel később a BBC Doktorok című sorozatában debütált a képernyőn, amit a Csillagporban egy rövid mellékszerep követett. Alig két év leforgása alatt azonban neki ítélték a Narnia krónikái – Caspian herceg címszerepét, aminek köszönhetően jó néhány tinilány szobájának falára felkerült poszter formájában, és sokan még most is erről a szerepéről ismerik. Pedig a színész mögött szép karrier áll, műfajok garmadájával: Könnyed erkölcsök, Dorian Gray, Lopott szavak, Jackie és Ryan, A nagy nap – tényleg minden arcát megmutatta már a kezdet kezdetén. Jó, A hetedik fiút elfelejtjük neki (ez még a keményvonalas rajongók számára is hatalmas csalódást okozott), de alapvetően elmondható, hogy rengeteg potenciál van benne, a filmipar ezt mégsem használja ki.
Mintha beskatulyázták volna a szépfiú szerepbe, és nem akarnák tudomásul venni, hogy ebben a művészben sokkal több van. Dorian Gray-en keresztül megmutatta, mennyire hiú tud lenni, később a Westworldben a hedonista szerepét hozta hibátlanul, míg A Megtorlóban a benne élő gonoszt is tálcán kínálta, de ez sem volt elég. A Shadow and Bone – Árnyék és csont rosszfiújaként sem engedték, hogy igazán kibontakoztassa magát, ami valahol nagyon szomorú, ugyanis a sztorit simán elvitte volna a hátán. Főleg a gyalázatos második évadot, amiben szükség lett volna a sokszínűségére, ehelyett gyorsan elintézték azzal, hogy megölték.
Sosem késő megvalósítani önmagadat
Nem mintha ő bánta volna azt, hogy a szakma így kezelte. Barnes sosem csinált titkot abból, hogy a színészet neki csak hobbi, egy játszótér, ahol kitombolhatja magát, de a zene volt mindig a nagy szerelme. Persze érthető, hogy kíváncsi volt arra is, hogy vajon a vásznon milyen lehetőségei vannak, és tíz évet áldozott arra, hogy ezt kiderítse, ami elégnek bizonyult.
2017-ben kezdett ismét nagyobb hangsúlyt fektetni az énekesi karrierjére, amikor az édesanyjánál rákot diagnosztizáltak – ez állítása szerint mindent más perspektívába helyezett. Többek között a Westworldöt is ezért hagyta ott. Ahogy ő fogalmazott egy interjúban, ez volt az a pillanat, amikor számot vetett az életéről, és szeretett volna a valódi céljaira fókuszálni.
Kicsit bátrabb lettem a munkámmal, és elkezdtem hajszolni a régi iskolai álmomat, amelyet tinédzserként éltem át. […] Szabadnak érzem magam. Eltartott egy ideig, míg eljutottam idáig, de ez igazán szép végeredménye annak, hogy 40 évesen azt csinálom, amire az emberek azt mondják: »szeretem nézni, hogy valami újat próbálsz ki, mert ettől úgy éreztem, én is képes vagyok rá«.
A már említett jazz műfajon belül kezdett el dalokat gyártani, jó néhány slágergyanús szerzeménnyel előállt, és tavaly az első videóklipje is kijött a 11:11 című dalához, melyhez a következőket írta:
„Nagyon örülök, hogy megoszthatom ezt veletek, miután 20 éven át szerettem volna kiadni a saját zenémet, és végre megtaláltam a megfelelő okokat… soha nem késő. Van valami misztikus, kozmikus jelentősége a tükörszámnak, a 11:11-nek?! Talán nincs… de nem árt, ha kívánsz valamit, amikor látod! Az én kívánságom benne van a dalban: légy boldog, szabad és rettenthetetlen az álmaid elérésében.”
A zenélést pedig olyannyira komolyan gondolja, hogy szeptemberben egy miniturnéra indul Európában, a fellépéseire pedig még elérhetőek jegyek…
Családi állapota: maga a misztikum
Úgy tűnhet, hogy Barnesnak minden az ölébe hullott. Támogató család, kiváló iskolák, remek karrier és a gyerekkori álom megvalósítása is. A külsejére sem lehet panasza, sőt. Azonban a magánélete már korántsem mondható ilyen egyszerűnek, mi több, maga az igazi misztikum. Az évek során rengeteg gyönyörű nő neve felmerült potenciális barátnőként – Tamsin Egerton, Felicity Jones, Amanda Seyfried, Evan Rachel Wood, Julianne Hough –, de soha, egyik pletykát sem erősítette meg.
A színész elképesztően zárkózott ebben a tekintetben, épp ezért a szóbeszéd is napvilágot látott, hogy a saját neméhez vonzódik, viszont egy 2015-ös interjúban rávilágított arra, hogy miért ennyire óvatos, ha szerelemről van szó.
Édesanyám párkapcsolati tanácsadó, és sokat tanultam tőle a szerelemről. A szerelem olyan dolog, ami a partnereddel fennálló kölcsönös bizalomból fakad.
Ha pedig bizalom, akkor nyilván minden ott kezdődik, hogy nem teregeted ki a magánéletedet a sajtónak…
