Múlt héten ért véget a Celebrandi a képernyőn, a forgatások pedig közel két hónapja befejeződtek. Danics Dóra sikerre járt a párkereső realityben, mert azóta is együtt van a műsorban megismert Bencével. Mint a Blikk megtudta, a pár jelenleg az első közös nyaralását tölti Horvátországban, ráadásul egy hónapig lesznek együtt külföldön.
„Két randink volt bent, a műsor forgatásának pedig már egy ideje vége és azóta együtt is vagyunk” – árulta el a bulvárlapnak a 37 éves énekesnő.
„Bence egyébként 34 éves, nemzetközi kereskedelemmel foglalkozik, és emellett légzésterapeuta. Mindketten szeretnénk áttérni a spiritualitás irányába” – mesélte Danics Dóra, aki arról is beszélt a bulvárlapnak, hogy még nem költöznek össze, mivel ő Szombathelyen él, Bence pedig Budapesten.