Ilyen volt, amikor Tóth Vera és Tóth Gabi először álltak együtt színpadra

nlc | 2023. Augusztus 23.
Tóth Vera volt a Megasztár történetének első győztese – erre mind emlékszünk. De az megvan, mennyire máshogy festett akkoriban?

Tóth Vera mindössze 19 éves volt, amikor megnyerte a Megasztár első szezonját. Ez idén áprilisban történt pont 19 évvel ezelőtt. „2004. április 3-án, azaz napra pontosan 19 éve örökre megváltozott az életem… Mai napig hálás vagyok nektek, hogy ennyire szerettetek, már akkor is”emlékezett meg az évfordulóról az énekesnő az Instagramján. Ezzel Vera gyakorlatilag történelmet írt, hiszen ő volt az első, aki tehetségkutatót nyert Magyarországon. Mégis, sokszor nem a zseniális hangja és döbbenetes tehetsége miatt cikkeztek róla akkoriban (és most sem) az újságok. Egy fiatal nő önképe számára legártalmasabb témáról: a testsúlyáról. 

Az alábbi galéria elsősorban nem erről szól. Mert igen, Vera hatalmas átalakuláson ment keresztül, és igen, joggal lehet büszke a külsejére – mint ahogy erről írt is egy idei posztjában. „Tudom, hogy 7 éve a legjobb döntés volt az, hogy megműtsenek. Ezzel kaptam egy rúgást az igazi, kiegyensúlyozott élet felé, amit nem volt könnyű elérni és az eredményt tartani is egy örök kihívás. Soha nem csinálnám másképp. Büszke vagyok magamra és arra, hogy hajlandó vagyok még mindig hallgatni a legmélyebb megérzéseimre.” 

De Vera az idáig vezető úton ezen felül önmagára is rátalált. Rájött, mi az ő stílusa igazából, legyen szó akár ruhákról, akár frizuráról, akár sminkről. Igazi díva lett belőle, aki felnőtt ahhoz az elképesztő hanghoz, amit még Beyoncé is megirigyelne. Nézd meg, honnan indult Vera és hová jutott az elmúlt közel húsz évben!

Tóth Vera 1 nlc

Tóth Vera 2004-ben indult a Megasztárban rövid, vörös loknikkal. (Fotó: Fotocentral/Ványi Ákos)

Tóth Vera 2 nlc

Az akkor 19 éves énekesnő a műsor ideje alatt a hangjára már rátalált, de a stílusát még kereste - ahogy mindenki ebben a korban. (Fotó: Fotocentral/Ványi Ákos

Tóth Vera 3 nlc

Így örült Vera, hogy ő lehetett Megasztár első győztese. (Fotó: Fotocentral/Nagy Zoltán)

Tóth Vera és Tóth Gabi nlc

A következő évadra Vera húga, Gabi is kipróbálta magát a műsorban, így 2005-ben a testvérek együtt énekelhettek a döntőben duettet. (Fotó: Fotocentral/Hortolányi Anikó)

Tóth Vera és megasztáros döntősök nlc

Ezután Vera minden évben fellépett a Megasztár döntőjében a korábbi nyertesekkel együtt. Itt épp 2008-ban, Király Viktor győzelmekor láthatod. (Fotó: Fotocentral/Schumy Csaba)

tóth vera 8 nlc

2012-ben állt utoljára a Megasztár színpadán. Ezúttal az utolsó évad győztesével, Radics Gigivel duettezett, aki szintén óriási átalakuláson ment át a műsor óta. (Fotó: press.tv2.hu TV2)/

Tóth Vera 5 nlc

2017-ben jött az első nagyobb átalakulás Vera életében, amikor nem elég, hogy bomba alakot villantott, de megmutatta, hogy az évek során sikerült rátalálnia a divatban is az útjára. (Fotó: Fotocentral/ Birton Szabolcs)

Tóth Vera 6 nlc

Ez a 2019-es fotó bizonyítja, hogy Verának a hosszú, szőke haj áll a legjobban. (Fotó: Fotocentral/Olajos Piroska)

Tóth Vera 7 nlc

Legutóbb 2021-ben az X-faktor 10. évadában állt tévés színpadra - igazi dívaként. (Fotó: RTL Klub / Sajtóklub - Szabó Gábor)

Exit mobile version