nlc.hu
Sztárok
Hernádi Judit Az Átrium Színházról

Hernádi Judit az Átrium bezárásáról: „Színház támogatás nélkül nem tud létezni”

Juditnak fáj a szíve a színházért.

Hétfő este jelentette be az Átrium Színház, hogy a most következő évad lesz az utolsó, 2024 nyarán pedig végleg elhúzzák a függönyöket. A színház kedvelőit mélységesen megrázta a hír, ahogy több híresség és felhorkant, amiért ilyen sorsra jutott az Átrium. 

Lilu például kijelentette, szerinte Mészáros Lőrincnek inkább az Átriumot kellett volna támogatnia egy luxusjacht helyett. Most Hernádi Judit mondta el a Blikknek, milyen érzések kavarognak benne. 

Hernádi Judit

Fotó: Vörös Szilárd

„Nagyon szép a közönségtől, hogy tavaly is összefogott a színházért, de azt gondolom, ez nem az ő feladatuk lenne. Színház támogatás nélkül nem tud létezni, és a támogatás nem csak a közönségtől kell, hogy jöjjön – mondta Hernádi, aki 2018-ban az Átriumban A félelem megeszi a lelket című darabban nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplőnek járó elismerést vehette át a Színikritikusok díjátadó gáláján. – Fáj a szívem, mert nagyon fontos és szabad színház zár be, aminek véleménye is volt. Egyelőre azonban még lemegy egy egész évad, még láthatóak remek színdarabok, például A félelem megeszi a lelket, azért még előttünk van egy év… Furcsa dolgok történnek az életben egyik pillanatról a másikra, úgyhogy majd meglátjuk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top