nlc.hu
Sztárok
A Konyhafőnök: Sárközi Ákos kritikája Lara ételéről

A Konyhafőnök: Sárközi Ákos konyhai hulladéknak nevezte Lara ételét

Elsírta magát a kritikákon a versenyző.

A Konyhafőnök elődöntőjének utolsó előtti napján már az volt a tét, hogy kik azok a piros kötényesek, akik a középdöntőbe kerülésért küzdhetnek. Az első feladatnál a versenyzők kizárólag konyhai hulladékokból készíthettek főételt, amihez homárt kellett felhasználniuk.

A Konyhafőnök

Nem teljesített jól Lara az első főzésnél A Konyhafőnökben – Fotó: Sajtóklub

Czeglédi Laura a főzés elején lemondott arról az előnyéről, hogy friss alapanyagokból dolgozzon, ám a tányérjával korántsem volt elégedett a zsűri.

Rácz Jenő szerint egy nagyon gyenge tésztaételt vitt eléjük. „A tészta, amit megbeszéltünk, nem lett meg, és a kivitelezés azért gyenge, mert nem a tésztával indítottál, aminek a legtöbb idő kell, úgyhogy ez egy nagyon gyenge, borzasztóan szegény tésztaétel” – hangzott a kritikája.

Sárközi Ákos is kemény szavakkal bírálta Laura fogását: „Konyhai hulladék, ez volt a mai, de ez maradt továbbra is konyhai hulladék”.

A zsűri értékelése után a lány úgy érezte, mintha pofonfelhőben rohangálna.

„Baromi rosszul estek ezek, hogy nem sikerült, hogy nem találták egyetlenegy elemét se jónak az ételemnek. Olyan, mintha egy pofonfelhőben rohangálnék, szóval nagyon rosszul esett és megvisel” – nyilatkozta könnyek között az értékelés után.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top