nlc.hu
Sztárok
Amal Clooney fontos díjat nyert

Ezért szeretjük Amal Clooney-t, aki fontos díjat nyert

George Clooney és felesége Amal együtt pózoltak Velencében, a DVF Awards díjátadón. Nem, nem egy filmbemutató miatt, hanem mert az emberi jogokért harcoló ügyvédnőt a DVF Leadership Awarddal tüntették ki. 

Amal nem sűrűn szerepel a bulvárlapokban, de ha bekerül a hírekben, akkor nagy valószínűséggel azért, mert valami fontosat mondott, tett, vagy ért el. Bár kétségtelenül gyönyörű nő, főleg nem a külseje, sokkal inkább az eredményei, fantasztikus karrierje miatt beszélnek róla az emberek, és lett szimpatikus sokak számára.

Amal Clooney

Amal és Geroge Clooney útban a DVF Awards díjátadóra. (Fotó: Getty Images)

Mitől olyan különleges Amal?

Kezdjük a karrierjével: ügyvédként dolgozott az Enron-ügyön, Kofi Annan tanácsadója volt Szíriával kapcsolatban, és beválasztották egy háromtagú ENSZ-bizottságba, amely a Gázai övezetben a hadiszabályok megsértését vizsgálta. Ügyfelei között van a WikiLeaks-alapító Julian Assange, ő képviselte Ukrajna volt miniszterelnökét, Julija Timosenkót, az ISIS-túlélő Nadia Muradot.valamint az egyiptomi-kanadai újságírót, Mohamed Fahmit is.

Van mersze és esze változtatni igazságtalanságokon és harcolni azért, hogy a nőket ne lehessen sehol sem tárgyként, másodrangú emberként kezelni. 

„Nőként szégyellem magam, hogy a lányok… ma a testüket eladják és csatatérként használják, és nőként szégyellem magam, hogy figyelmen kívül hagyjuk a segélykiáltásaikat” – buzdította Amal  2016 novemberében a Texas Conference for Women konferencián tartott beszédében a közönségét. Hillary Clintont idézve így folytatta:

A nők jogai emberi jogok. A nők hátráltatása a világ összes országának felét hátráltatja.

Amal Clooney kétségtelenül inspiráló gyöngyszemekkel szolgál, texasi beszéde során arra buzdította a nőket, hogy “a feminizmus mindennapos cselekedeteit” hajtsák végre. 

Messziről indult, de felért a csúcsra

Amal Alamuddin Libanon fővárosában, Bejrútban született. Az 1980-as években a libanoni polgárháború miatt a családjával elhagyták az országot és Angliában telepedtek le, Gerrards Cross városában, Buckinghamshire megyében. Amal mindössze két éves volt a család elköltözésekor. Édesapja, Ramzi Alam Uddin, libanoni drúz családból származik és a Comet nevű utazási iroda tulajdonosa volt, majd 1991-ben visszatért Libanonba.

Amal Clooney gyermekeivel

Amal Clooney a gyermekeivel, Alexander Clooney-val és Ella Clooney-val. (Fotó: James Devaney/GC Images)

Édesanyja, Baria Miknass, az észak-libanoni Tripoliból származik,  és a pánarab napilap, az al-Hayat nemzetközi szerkesztője és alapítója volt, valamint a Nemzetközi Kommunikációs Szakértők PR-cégnek dolgozott, amely sztárvendégek foglalásait, fotózását végzi, valamint rendezvényszervezésre szakosodott. Három testvére van: egy nővére, Tala, két féltestvére, Samer és Ziad, az édesapja első házasságából.

Amal az Egyesült Államokban és a Egyesült Királyságban jogosult jogi tevékenységet folytatni. A New York-i ügyvédi kamarának 2002-ben, míg az angol és wales-i kamarának 2010-ben lett tagja. Praktizált a Hágai Bíróságon is, beleértve a Nemzetközi Bíróságot és a Nemzetközi Büntetőbíróságot. Nem semmi karrier.

Az országában is nagyra tartják: „Amal egy kiemelkedő személyiség, és nagyon büszkék vagyunk rá” – osztotta meg elismerő véleményét az NBC News-szal Jamil Rajah, Baakline alpolgármestere is, hozzátéve:. „Eltekintve a George-dzsal kötött házasságától, tehetséges ügyvédként szerzett magának nevet”.

Amal egyébként nem csak a karrierjében szárnyal, közben édesanyává is vált, hat évvel ezelőtt születtek ikrei, Ella és Alexander.

Nem csak kiváló szakember, kiváló példakép is

A nemzetközi tanulmányokról tapasztalatból beszél. Az Oxfordi Egyetemen és a New Yorki Egyetemen is diplomát szerzett. “Amal Clooney vezető emberi jogi ügyvédként és aktivistaként inspiráló példakép a fiatal nők számára világszerte. Ő a feddhetetlenség, az együttérzés és az elkötelezettség példaképe – és tipikus példája annak, hogy mit jelent világpolgárnak lenni minden kultúrában” – osztotta meg a Marie Claire-rel Ruben Vardanyan, a 100 LIVES társalapítója.

Azon már meg sem lepődünk, hogy imádja az állatokat, 2015-ben férjével egy Millie nevű 4 éves basset houndot fogadtak örökbe a kaliforniai San Gabriel Valley Humane Society-től. Az imádnivalóan lógó fülű Millie, akit a PetFinder oldalon találtak meg, összeköltözött a cocker spániel testvérekkel, Louie-val és Einsteinnel, akiket Clooneyék korábban már megmentettek. Az örökbefogadásuk ezzel nem ért véget: 2015 karácsonyára Clooney-ék egy másik kölyköt, Nate-et, a terriert mentették meg a cincinnati Luv Fur Mutts-tól. 

Akár a vörös szőnyegen tündököl, akár a bíróságon teszi a dolgát, Amal Clooney mindig önazonos. Nem titkolja, hogy szereti a luxust, a drága ruhákat, kiegészítőket, de az ilyen jellegű hivalkodást is simán el lehet nézni egy olyan okos, briliáns nőnek, min amilyen ő. Érthető, ha a világ egyik legnépszerűbb férfija is beleszeretett, aki Entertainment Tonightnak az is elmondta, miért csodálja a feleségét:

„Ő egy csodálatos ember. És gondoskodó. Történetesen az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam. És remek humorérzéke van” – sorolta a szerelmes Clooney.

(Via: 1,2, 3)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top