Amikor a Bosszúvágy forgatásán egy újságíró megkérdezte a producert, hogy igaz-e, hogy az akkor 53 éves Charles Bronson a világ legjobban kereső filmsztárja, a férfi némi gondolkodás után azt felelte, hogy biztosan nem Bronson az, aki egy filmért a legnagyobb összeget kapja, csakhogy Bronson jóval több filmet forgat, mint más sztárok. A karrierje csúcsán, a hatvanas-hetvenes években évi legalább két-három filmet vállalt, és majdnem mindegyikben főszerepet játszott. A színész ugyan nem mutatott különösebb érdeklődést a filmművészet iránt, nem szeretett a filmjeiről beszélni és különösen nem szerette értelmezni azokat, sőt inkább arról volt híres, hogy a forgatási szünetekben inkább elvonult egy sarokba, és nem a színésztársaival jópofizott. A munkamoráljára azonban sosem érkezett panasz.
Mindig időben jelent meg a forgatáson, mindig tudta a szövegét, mindig eleget tett a szerződésben foglalt kötelezettségeinek, de semmi több. Nyilvánosan sosem lelkesedett, sőt az is ritkaságszámba ment, hogy bármilyen érzelmet mutasson. A forgatásokon többnyire csak a rendezővel és az állandó sminkesével és jó barátjával beszélgetett, a többiekkel csak annyit kommunikált, amennyire feltétlenül szükség volt.
Amikor egy újságíró erre egyszer rákérdezett, az volt a válasza, hogy mások gondolatainál sokkal izgalmasabbnak találja a sajátjait.
Szerette, ha békén hagyják, és ezért mindig próbált úgy kinézni, hogy senki ne akarja/merje megszólítani.
Egy erőszakos ember?
Charles Bronson erőszakos ember hírében állt, pedig aki egy kicsit jobban utánajárt, rájöhetett, hogy valójában egyáltalán nem volt az. Amikor gyakori munkatársától, Michael Winner rendezőtől megkérdezték, milyen az, amikor Bronsonból kitör az agresszió, ő azt felelte, hogy a hosszú évek közös munkája során egyetlen ilyen pillanatnak sem volt szemtanúja. Bronson inkább csak úgy néz ki, mint aki bármikor kitörhet. Ez adja a színészi karizmája lényegét.
A fénykorában úgy tartották, hogy míg Clint Eastwood vagy Lee Marvin el tudta hitetni a világgal, hogy képesek az erőszakra, Bronson volt az, akiről mindenki meg volt győződve, hogy valóban erőszakos ember. Erre a színész sokszor rá is játszott az interjúiban, amikor mondjuk megfenyegetett egy újságírót, mert rossz kritikát írt egy filmjéről, vagy arról számolt be, hogy kocsmai verekedésbe keveredett. Viszont amikor valaki vette a fáradtságot, hogy utánajárjon a sztorijainak, rendre arra jutott, hogy sosem született ellene rendőrségi feljelentés, látszólag nyoma se volt annak, hogy valóban elkövetett volna valamilyen erőszakos tettet. Kivéve fiatal korában.
Charles Bronson a bányában
Charles Bronson 1921-ben született egy pennsylvaniai bányászvárosban egy 15 gyerekes család 11. gyerekeként. Még csak tízéves volt, amikor az apja elhunyt, de azelőtt sem volt épp szeretetteljes a kapcsolatuk. Egyszer úgy emlékezett vissza, hogy amikor az anyja bejelentette, hogy apa mindjárt hazaér, minden gyerek azonnal elbújt, és igyekeztek kerülni őt. Mélyszegénységben éltek, sokszor éheztek, a kis Charlie – akit ekkor még Charles Buchinskynek hívtak – pedig gyakran a nővére ruháiban volt kénytelen iskolába menni, ugyanis nem volt pénzük arra, hogy új ruhákat kapjon.
Sosem vesztettem el az ártatlanságom, mert sosem voltam ártatlan
Nem csoda, hogy ezek után balhés fiatalkora volt: kilencévesen (!) szokott rá a cigarettára, kétszer is rács mögé került, egyszer tettlegességért, egy másik alkalommal pedig rablásért. Mindössze tizenhat éves volt, amikor be kellett állnia a bányába dolgozni, hogy segítsen a családjának. Szörnyű körülmények között húzta az igát éhbérért.
Valami Moliére
A fiatal Charles számára a katonai behívó és a II. világháború valóságos megváltásnak bizonyult. Végre tiszta ruhákat kapott, volt mit ennie és értékelték a munkáját, sőt ki is tüntették a bátorságáért. Huszonöt bevetésen vett részt repülőgépek géppuskásaként, és hősként térhetett haza az Egyesült Államokba, ahol úgy döntött, esze ágában sincs visszamenni bányásznak. A seregben félretett pénzéből a keleti partra költözött, ahol dolgozott almaszedőként, pékként, sőt nyaranta strandágyak bérbe adásából kereste kenyerét. Egy véletlennek köszönhetően ismerkedett meg egy philadelphiai színitársulat tagjaival, és meggyőzte őket, hogy díszletfestőként a hasznukra lehetne.
Charles Bronson egy Leica fényképezőgéppel a stúdió előtt (Fotó: Gene Lester/Getty Images)
Aztán megtetszett neki a színészi munka, abban is kipróbálta magát, és végül meg sem állt a filmezésig. A színház sosem lett nagy szerelme, miután filmezni kezdett, sosem ment vissza a világot jelentő deszkákra. Amikor egyszer megkérdezték tőle, mi volt az első darab, amiben játszott, elintézte annyival, hogy nem tudja pontosan, de valami Moliére lehetett. A Buchinsky nevet gyorsan lecserélte Bronsonra, mivel az ötvenes években minden szláv (az ő esetében: litván) vezetéknevű szórakoztatóipari dolgozóra veszélyt jelentett, hogy a McCarthy-bizottság megvádolja azzal, hogy kommunista.
A filmekben eleinte csak a rosszarcú keményfiút látták benne. Jellegzetes macskaszemeinek és szúrós nézésének hála gyorsan beskatulyázták őt.
Egy híres amerikai filmkritikus egyszer úgy jellemezte őt, hogy olyan, mint Clark Gable, akit véletlenül túl sokáig hagytak kint a napon.
Kis költségvetésű gengszterfilmek halkszavú nehézfiújaként került be A hét mesterlövész hősei közé, hogy aztán John Sturges rendező magával vigye A nagy szökés forgatására is. Jött még ezután A piszkos tizenkettő és a Harc San Sebastianért is, de ezek mind csapatfilmek voltak, amikben nem tudta teljesen megmutatni a valódi Bronsonságát. A színész ugyan Amerikában vált ismertté, viszont Európában vált sztárrá az olyan filmjeivel, mint a Volt egyszer egy vadnyugat vagy az Alain Delonnal forgatott Ég veled, barátom! Olaszországban még saját beceneve is volt a sajtóban: úgy hívták, hogy El Brutto (A csúnya).
A csúnya fickó, akinek mégis van szíve
Charles Bronson a hetvenes években sajátos helyzetben volt. A filmjei leginkább Európában, valamint a közel- és távol-keleten voltak népszerűek. Egyszer nevetve mesélte, hogy a világ más tájain a filmjeit amerikainak tartják, Amerikában viszont külföldinek, ami sok esetben igaz is volt, mert rengeteget forgatott Európában. Rengeteget forgatott ott, de sosem költözött oda. Amint tehette, mindig hazarepült Amerikába, ott érezte csak igazán otthon magát. A festésben és az apaságban teljesedett csak ki igazán. Festményeit szándékosan nem a saját nevén, hanem Buchinskyként árulta, és többször is eldicsekedett azzal, hogy pillanatok alatt elkapkodják őket.
Bár idegesítette, hogy beskatulyázták a hallgatag, bosszúálló, erőszakos férfiak szerepkörébe, nem igazán tett ellene. Főleg olyan filmekben játszott, amikben a karaktereinek beszéd helyett cselekednie kellett, de talán pont ezt szerették benne a rajongói.
Nyilvánosan ugyan sosem mutatott érzelmeket, de ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna szíve. A szíve, amit leginkább élete szerelmének, a második feleségének, Jill Irelandnek tartogatott. Ők ketten még A nagy szökés németországi forgatásán találkoztak először, ahová a nő az akkori férjéhez, David McCallumhoz jött látogatóba. Amikor Bronson meglátta Jillt, odafordult McCallumhoz és lazán a szemébe mondta, hogy
Én egyszer elveszem feleségül a feleséged.
Így is tett, bár ehhez még ki kellett várnia két válást és öt évet. 1968-ban jöttek össze, és onnantól kezdve sülve-főve együtt voltak. Mivel Bronson a forgatásokra is magával akarta vinni a feleségét, a legtöbb filmjében (szám szerint tizenhatban) szerzett neki szerepet, csakhogy együtt lehessenek. Bronson Ireland mellett mindig a legkedvesebb oldalát mutatta, ők ketten elválaszthatatlanok voltak, csakhogy a nőt 1984-ben mellrákkal diagnosztizálták. Hosszú éveken át küzdött a betegséggel, a küzdelmeiről két könyvet is írt, és a szerető férje végig mellette volt, de 1990-ben a szervezete feladta a küzdelmet.
Charles Bronson és Jill Ireland, Róma, 1972. (Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)
Bár 1998-ban Bronson újraházasodott, a második felesége a halála után is fontos szereplője volt az életének.
Hamvait egy egyedi tervezésű sétapálcába helyeztette, amit aztán rendszeresen magával vitt, és a 2003-as halálakor a koporsójába is mellé helyezték.
Hét gyermekére (kettő az első házasságából, három Ireland korábbi házasságából, akiket Bronson örökbe fogadott és két közös gyerek) hatalmas vagyont hagyott, csak ingatlan formájában közel 50 millió dollárnyit örököltek.
