Hatalmas csoda, hogy 75 évesen Gálvölgyi János fel tudott épülni abból az életveszélyes állapotból, amilyenben májusban kórházba szállították. Egy ország szorított érte, sok kollégája, családja és barátja imádkozott, hogy köztünk maradjon. A színész a mai napig hálás a szeretteinek, hogy mellette voltak a nehezebb pillanatokban. Geszti Péter szerint nemcsak a színészi teljesítmény, hanem az élni akarás miatt is felnézhetünk a színművészre.
„Mindenkinek vannak ikonjai. Nekem több is. Az egyik legfontosabb Gálvölgyi János. Nem sokaknak sikerült az, ami neki. Humorával, paródiáival a legszélesebb közönséggel volt képes megszerettetni magát már fiatal korában, de ő nem érte be ennyivel. Színész akart lenni, mégpedig jó színész. Bejárt tehát egy nehezebb, küzdelmesebb utat is, de ezen is feljutott a csúcsra. Talán nem túlzok, amikor azt mondom, egy ország szorított, imádkozott érte, amikor tavasszal súlyos betegség támadta meg. Óriási megkönnyebbülés volt mindenkinek, nekem is, hogy visszatért, és nem csak az életbe: azóta a színpadra is. Újra issza a reggeli kávét, ismét megveszi a lapokat és bosszankodik a közlekedésen, a parkoláson, és újra játszik, dolgozik. Olyan egy napja, mint azelőtt? Megkértem, hogy adjon egyet nekem. És így Önöknek is” – mondta az nlc-nek Geszti Péter.
Ha kíváncsi vagy arra, hogyan tölti egy napját Gálvölgyi János, kövesd élőben az Adom a napom mai streamjét itt is, az nlc oldalán, ha pedig még többre vagy kíváncsi, nézd 20 órakor a VIASAT3-on az Adom a napom esti talk show-t, ahol Geszti Péterrel beszélgetnek egy jót.