Albert Erika Zera egy ötven feletti nagymama, aki sosem félt belevágni ismeretlen, új helyzetekbe. A Blikknek adott interjújában elmondta, hogy fiatal lányként egyedül, politikai menekültként szökött hazánkba, hogy új életet kezdjen.
„Romániában születtem egy székely családba a Ceaușescu-időkben, amikor egyre több korlátozást vezettek be a magyarokkal szemben. Megtiltották, hogy az iskolában az anyanyelvünkön beszéljünk, illetve számtalan más hátrányos megkülönböztetés ért minket. Ezért döntöttem a szökés mellett, amiben a családom is támogatott. Az első próbálkozás után elkaptak, majd megfenyegették a szüleimet, ám másodszor, 16 éves koromban sikerült, átjutottam a határon. Egy menekülttáborban helyeztek el, ahol nem maradhattam sokáig” – mondta Zera, aki egy idő után hajléktalan lett.
„Naivan azt hittem, a fővárosban jó életem lesz, és arcul csapásként ért a valóság: hiába dolgoztam naphosszat, romániai menekültként a munkaadók a töredékét fizették nekem, mint más alkalmazottaknak. Ezért képtelen voltam egy albérletet kifizetni. Ideiglenes szállásokon aludtam, de a legtöbbször templomokban húztam meg magam vagy az utcán töltöttem az éjszakát, ami télen volt igazán szörnyű a hideg miatt. A szeretteimmel tartottam a kapcsolatot, de – sajnos – nem tudtak segíteni. A legkegyetlenebb az első karácsony volt, amit egy telefonfülkében töltöttem zokogva, miközben a szüleimmel beszéltem” – mesélte a Survivor játékosa, aki a történetek ellenére mégis talpra állt, ma pedig fordítóként dolgozik, egy fitnesztermékeket értékesítő cég magyarországi és romániai forgalmazója, emellett pedig tőzsdézik.