Barátok köztből a Sztárbox ringjébe: Így változott Nyári Dia az évek során

nlc | 2023. Szeptember 29.
Nyári Diát közel 15 éve ismerte meg az ország, azalatt a szemünk előtt vált tiniből felnőtté, dögös nővé és édesanyává. Nézd meg a saját szemeddel a változást!

Mikor Nyári Diával először találkoztunk, egy cuki 16 éves kislány toppant be a Mátyás király térre. Ő volt Hanna, akit Dia 8 éven át alakított. Mellékszereplőből a Barátok közt egyik alapkövévé vált, meghatározó arca lett a sorozatnak, melyet azért (is) hagyott ott, mert várandós lett. Azóta Dia számtalan kihívásba vágott bele, szinte egy percre sem tűnt el a képernyőről. Főzött a Konyhafőnök VIP-ben, elment a dzsungelbe a Celeb vagyok, ments ki innen!-nel, most pedig a Sztárboxban tér vissza a tévébe. Dia igazi maximalista, mindenbe ezer százalékig veti bele magát – néha talán egy kicsit túlságosan is.

„Sokszor ostorozom és büntetem magamat, hogy még jobbnak kell lennem. Van ezzel dolgom, nem lehet nyalogatni a sebeimet és mindent a gyerekkoromra fogni. (…) Maximalista lettem, de arra sosem jutottam el gyerekként sem, hogy büszke legyek magamra, ha valami jól sikerül. Amikor ügyes voltam, az természetesen volt kezelve. Dicséret nélkül mentünk tovább a következő akadályra. Ezt viszem magammal. Ezen dolgoznom kell, hogy megelégedjek magammal” nyilatkozta a színésznő Tatár Csilla és Vágó Réka podcastjében. Valószínűleg Dia ezzel a mentalitással fogja bevetni magát a ringbe is… De amíg eljön ez a pillanat, nézzük meg, hogy változott az elmúlt évek során!

nyári dia 2012 nlc

Nyári Dia már két éve a Barátok közt tagja volt 2012-ben. Döbbenetes, hogy itt még csak 18 éves. (Fotó: Szabó Lilla/Fotocentrál)

nyári dia 2014 nlc

Diát évekig a hosszú hajával azonosítottuk, de 2014-ben volt az utolsó alkalom, hogy ilyen nagy hajkoronával láthattuk. (Fotó: Szabolcs László/Fotocentral)

nyári dia 2015 nlc

2015-ben már vagány bob frizurával ment a Barátok köztös csapatépítőre. (Fotó: Birton Szabolcs/Fotocentral)

nyári dia 2016 nlc

Így festett a 2016-os Comet Gála vörös szőnyegén. (Fotó: Vadnai Szabolcs/Fotocentral)

nyári dia 2018 nlc

2018-ban már a babájukat várták párjával, Kovács Dániellel. (Fotó: Korponai Tamás/Fotocentral)

nyári dia 2019 nlc

2019-ben Dia részt vett egy speciális sztárfutamon, amivel az úszó Világkupát nyitották meg. (Fotó: Olajos Piroska/Fotocentral)

nyári dia 2021 nlc

Kislányként kezdte, de felnőtt nőként búcsúzott a Barátok közttől 2021-ben. (Fotó: Schumy Csaba/Fotocentral)

nyári dia 2022 nlc

2022-ben sem maradt kihívások nélkül: Dia bevállalta a Celeb vagyok ments ki innen! versenyét. (Fotó: RTL / Sajtóklub)

nyári dia 2023 nlc

Több mint 10 évvel azután, hogy megismertük őt, ilyen dögösen néz ki most Nyári Dia. (Fotó: Trenka Attila/Fotocentral)

Exit mobile version