A hazai Survivor történetében először fordul elő, hogy egy szerelmespár – Nóri (Czupák Nóra) és Gergő (Bodnár Gergő) – is megmérettetheti magát. A versenyzők közül csak ők ismerik egymást, senki sem tudja, hogy kikkel fog osztozni ebben az életre szóló kalandban, amely idén a generációk harca lesz.
„Ez egy olyan formátum, amiben azt gondolom, teljes mellszélességgel részt tudnék venni, úgyhogy Gergővel is erről beszélgettünk, hogy tényleg nagyon szeretném, hogy ez a játék egyszer összejönne” – magyarázta a Fókuszban Nóri, akit azonban a párja nem akart egyedül elengedni.
„Úgy gondoltam, hogy ha már kitalálta, hogy jelentkezik, akkor nem hagyom magára. Az nem úgy működik!” – indokolta Gergő.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kesznyéten községben élő szerelmesek február óta alkotnak egy párt, de Gergő azt megelőzően hónapokon keresztül ostromolta a lányt, akit edzés közben pillantott meg és azonnal meghódította a szívét. Nóri éppen egy nehéz szakítást próbált kiheverni, és kifejezetten idegesítette a férfi közeledése. „Nem igazán volt akkor szimpatikus nekem. (…) Akkor úgy gondoltam, nincs szükségem férfire. (…) Ő azonban nem hagyta annyiban ezt a dolgot” – mesélte.
Gergő kitartása meghozta gyümölcsét, és azóta is tökéletes közöttük az összhang annak ellenére, hogy két teljesen különböző világból származnak. Gergő egy ottani tanyán nőtt fel, Nóri pedig még csak barátkozik a vidéki élettel. Elmondása szerint érdekes volt a „városi lány” és a „vidéki fiú” találkozása. „Lakótelepen nőttem fel, ezért nagyon sok új dolog van itt számomra, de szeretem a kihívásokat” – utalt a vidéki életre.
Párja szerint már most remekül helyt áll a tanyán: „Értékrendben ő attól függetlenül, hogy nagyvárosi lánynak mondja magát, őket meghazudtolóan hoz egy tiszta értékrendet, amivel nem is kellett neki asszimilálódni, mert egy percig nem éreztem azt, hogy ne érezné itt jól magát.”