Amellett, hogy a Vészhelyzetben imádtuk a sürgősségi eseteket, nyilván a karakterek magánélete volt a sztori fő húzóereje. Julianna Margulies Carol Hathaway nővért alakította a szériában, aki Doug Ross-szal, vagyis Geroge Clooney-val bonyolódott se veled, se nélküled viszonyba. Végül persze a pár megkapta a maga happy endjét, a színészek számára ennél sokkal többet adott a széria: áttörést.
Margulies – akinek nem mellesleg magyar felmenői is vannak – 2009-ben csípte meg Alicia Florrick szerepét A férjem védelmében című sorozatban. A közönség és a szakma is imádta az alakítását, több díjat is sikerült bezsebelnie az ezt követő években, alakításának hála. Sőt, annak ellenére, hogy hollywoodi mércével már „túlkoros”, igazából azóta is folyamatosan kapja a jobbnál jobb szerepeket.
A színésznőt göndör hajjal, a ’90-es évekre jellemző dús szemöldökkel ismertük meg, de az évek során rengeteget változott, 57 évesen pedig egyszerűen ragyog. Mutatjuk, mennyire!
galéria
Megnézem
Összes kép (7)
Julianna Margulies akkor és most
A kezdetekkor így ismertük meg Carol nővért (Fotó: Profimedia)
Fotó megosztása:
Julianna Margulies akkor és most
Clooney-val az életben is nagyon jóban vannak. 2010-ben a színésznő adta át a Bob Hope humanitárius-díjat az Emmy-díjátadón a színésznek, jótékonysági munkájáért. (Fotó: Profimedia)
Fotó megosztása:
Julianna Margulies akkor és most
A színésznő volt az arca A férjem védelmében című sorozatnak, amivel négy évben is elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Emmy-díjat. (Fotó: Profimedia)
Fotó megosztása:
Julianna Margulies akkor és most
Férjével, Keith Lieberthallal – aki ügyvédként dolgozik – 2007-ben házasodtak össze, egy gyerekük született. (Fotó: Profimedia)
Fotó megosztása:
Julianna Margulies akkor és most
Ő maga is tüntetett az Írók Sztrájkja során. (Fotó: Profimedia)
Fotó megosztása:
Julianna Margulies akkor és most
Legutóbb a The Morning Show-ban tűnt fel. (Fotó: Profimedia)
Fotó megosztása:
Julianna Margulies akkor és most
2023 júniusában a Chanel bemutatóján. (Fotó: Profimedia)
Fotó megosztása: