Sztárbox: Nyári Dia néha szívesen ütné emberek fejét is, nem csak a zsákot

F.C. | 2023. Október 15.
Első meccsén Járai Kírával mérkőzik majd meg.

Nyári Dia úgy érzi, igazi önismereti utazás lesz számára a Sztárbox, mivel mentálisan is a csúcson kell lenni a ringben. A 29 éves színésznő az rtl.hu-nak beszélt a felkészüléséről.

Nyári Dia legutóbb a kolumbiai dzsungelben bizonyított, a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben – Fotó: Sajtóklub

Fizikailag nekem eddig a futás volt, ami a legfőbb csapásvonalam volt. Úgyhogy igazából ugyanannyira idegen terep ez szerintem, mint a legtöbb embernek, aki benne van ebben az egész műsorban. Nagyon kemény sport a boksz, ezt eddig is tudtam, most pedig meg is tapasztalhattam” –  mondta.

Ez egy nagy önismereti utazás, azt gondolom, és a fizikai részéhez ugyanannyira hozzátartozik a mentális része is, hiszen egy bokszmérkőzés alatt a ringben majdhogynem az többet számít, hogy a fejben mennyire vagy ott, és milyen döntéseket hozol, mint az, hogy fizikailag hogy vagy. Persze az is baromi fontos, hogy az állóképesség meglegyen hozzá” – jelentette ki Nyári Dia.

A színésznő szerint nagyon jó stresszlevezetés a boksz, a mindennapi életben is alkalmazhatjuk. “Alapvetően egy elég jámbor csaj vagyok, viszont a mindennapokban, amikor jönnek stresszhelyzetek, akkor én szívesen levezetném úgy a feszültségemet, hogy ütnék egy bokszzsákot. Néha akár emberek fejét is, amikor valaki nem jó fej velem. De szerintem mindenki eljátszik a gondolattal, hogy mondjuk adott esetben egy civil az életében szétütné a főnökének a fejét, amikor kiszúr vele. Ez egy nagyon jó stresszlevezetés“.

Ám azt még nem tudja, hogyan boldogul majd a ringben, amikor egy ismerőssel kerül szembe. “Az, hogy olyan embert megütni, akit ismerek, és egyébként még szimpatizálok is vele, milyen érzés, azt még nem tudom. Az majd ott, abban az adott pillanatban fog eldőlni, hogy én erre alkalmas vagyok vagy sem” – vallotta be.

Nyári Dia amúgy a Sztárbox negyeddöntőjében, női könnyűsúlyban Járai Kírával mérkőzik majd meg.

Exit mobile version