Manuel kifizette azt a 20 ezer forintot, amit még hat éve lopott el egy állatmenhelytől

S.D.V. | 2023. Október 20.
A Noé Állatotthon szóvivője a közösségi oldalán számolt be a történtekről.

Ahogy korábban mi is megírtuk, az állatmenhely szóvivője, Schneider Kinga megosztott egy Facebook-emléket arról, amikor 2017-ben, az akkor 17 éves Manuel és társai ellopták a menhely adománygyűjtő ládáját. Az énekes és két barátja nem álltak bíróság elé, hanem egy mediátori eljárásban 50 óra közmunkára kötelezték őket, illetve némi pénzösszeg kifizetésére. Manuel hosszú ideig nem minden kérést teljesített, ami nem tetszett Schneider Kingának, sőt, nemrég hangot is adott ennek.

„Manuel… még csak 6 év telt el, de már senki sem emlékszik erre… manapság főműsoridőben imádja mindenki… Persze, biztos nagyon megbánta és mindenki megváltozhat, és jár neki egy második esély. Hát, mi megadtuk neki a második esélyt. Ő meg vállalt mindent is, csak azután azt sem sikerült betartania. Az őt kiemelő csatorna és menedzsment pedig mindenről is tud/tudott, de ugye, kit érdekel” – írta az elmúlt hetekben Kinga. A téma a Retro Rádió kedd reggeli műsorában is előkerült, Bochkor Gábor pedig igencsak nyersen reagált az előadó viselkedésére. 

Gödöllei Emánuel – Manuel (Fotó: Trenka Attila)

„Azért ez egy irritáló történet. Nem mondom azt, hogy egy fiatal nem botolhat meg, ezzel nincs semmi baj, tényleg. De hogy ilyenkor nincs a fejében az – főleg, amikor már nem megélhetésre kell neki ez a pénz –, hogy basszus, elloptam egy állatotthon adománydobozából a pénzt… Nem az az első dolgom, hogy odamegyek, visszafizetem, és azt mondom, hogy elnézést?” – akadt ki a műsorvezető. A beszélgetést Manuel is hallhatta, hiszen váratlan fordulat következett, melyről Schneider számolt be a közösségi oldalán.

„Ma felhívott Manuel személyesen, miután meghallgatta a tegnapi Bochkor-interjút. 20 percet beszélgettünk, mindannyian elmondtuk emberi módon az üggyel kapcsolatos gondolatainkat, érzéseinket. A beszélgetés végére – azt gondolom – megértette az elmúlt 6 év kérdőjeleit. Én pedig szeretném hinni, hogy megismertem valakit, akinek elhihetem és elfogadhatom a bocsánatkérését, mert valóban komolyan gondolja. Már meg is érkezett a Noé Állatotthon Alapítvány számlájára az eddig elmaradt kártalanítás összege, megtoldva még segítséggel. És a beszélgetésünk hamarosan folytatódik, további közös együttműködés lehetőségével” – közölte a követőivel Kinga.

Az énekes egyelőre nem reagált az ügyben. 

Exit mobile version