Parókában, bajusszal, de a hajszában utolsóként érkeztek Ördögh Nórához Kafi és Enikő, így a modellek estek ki az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című műsorból.
„Nagyon szomorú voltam. Tényleg nagyon élveztem a játékot és minden napot. Imádtam csinálni” – mondta Enikő, aki nagyon élvezte, hogy nem volt telefonja és kiszakadhatott a „világ minden más gondjából”.
A kiesés miatt Kafi magát hibáztatta, mert az egyik feladatnál túl sokat időztek, amikor egy kígyót kellett találniuk.
„Óriási élmény volt Kafival együtt lenni” – tette hozzá Enikő, aki szerint azóta szorosabb a kapcsolata a játékostársával. A szomáliai származású modell azt is kiemelte, hogy olyan dolgokat csinálhattak, amiket korábban nem.
Rea Milla Kafiya Said Mahdiként látta meg a napvilágot, és 14 éves kamaszként egy kényszerházasság miatt menekült el Szomáliából. Az Ázsia Expressz sztárja egy vele készült interjúban elmondta, hogy az édesanyja – az apjával ellentétben – mindig mellette állt és támogatta őt