Berki Krisztián másfél évvel ezelőtti halála óta most először tárulkozott ki igazán Berki Mazsi. A Beköltözve Hajdú Péterhez című YouTube-műsor felvételén megdöbbentő részleteket árult el a házasságuk megromlásáról – írja a Blikk. Elmondása szerint akkor került válságba a kapcsolatuk, amikor megszületett a közös kislányuk, ráadásul Krisztián megcsalta őt, az iPad-je buktatta le.
“Miközben szültem, gyermekem édesapja egy másik nőnek küldött képet magáról és a gyermekünkről. Ott volt más beszélgetés is, de írta azt is, hogy most végzett a kórházban, most tud kiszökni onnan. Ezután romlott meg a kapcsolatunk” – árulta el Hajdúnak Berki Mazsi, hozzátéve: ismeri a nőt, az egyik üzleti partnere volt.
Arról is mesélt, hogy Emma születése után Krisztián rendszeresen eltűnt. Nem lehetett tudni, hol és merre jár, telefonon sem lehetett elérni. Mazsi szerint Krisztián depressziós volt, és szerinte érdekes módon Berki kapcsolata Hódi Pamelával is ugyanúgy alakult a gyerekük megszületése után.
A műsorban Hajdú rákérdezett Berki halálának okára is, ám Mazsi nem árulta el konkrétan, hogy a drog végzett-e vele. “Azt csak én tudom egyedül, mert a boncolási jegyzőkönyvben szerepel. A gyerekem apjaként tisztelem annyira Krisztiánt, hogy ezt nem árulom el, majd a lányai, ha szeretnének, beszélnek erről” – mondta.