nlc.hu
Sztárok
Berki Mazsi férje haláláról

Öngyilkos lett Berki Krisztián? Berki Mazsi elárulta az igazságot

Férje korai távozása a lányával való köteléket is megváltoztatta.

Berki Krisztián halálának körülményeivel kapcsolatban számos kérdés felmerült, de talán még ennél is többen voltak kíváncsiak a házaspár egykori életére. Ugyan Berki Mazsi már többször is nyilatkozott hullámzó kapcsolatukról, most még több részletet árult el Hajdú Péter Beköltözve című műsorában. 

Berki Mazsi

Berki Mazsi (Fotó: Trenka Attila)

Gyermekük születése után változott meg a kapcsolatuk 

Mazsi elmondása szerint kislányuk születése után valami megváltozott a házasságukban. Nem tagadta: egy harmadik fél is jelen volt a kapcsolatukban. Míg az édesanya a kislányuk születése után a kórházban töltötte napjait, Krisztián egy másik nővel töltötte az idejét. Habár férje megcsalta és a kapcsolatuk sem volt már a régi, Mazsi egy pillanatra sem szerette volna elengedni férje kezét. 

Férje halála után a lányától is eltávolodott 

Az édesanya őszintén bevallotta, hogy a tragikus eset előtt egy napot sem töltött kislánya, Emma nélkül, azonban valami megváltozott. Krisztián halála után elzárkózott a lányától. 

„Azért, hogy ne érjen nagyobb veszteség, azért, hogy nehogy az legyen, hogy egy napon majd a lányomat is elveszítem: elkezdtem eltolni magamtól. Ez egy nagyon érdekes reakció.”

Hozzátette azt is, hogy ez nemcsak a lányára, hanem a szeretteire is hatással volt. 

Egy bizonyos körön belül félek közel engedni embereket, mert félek, hogy elveszíthetem őket. 

Berki Mazsi volt az egyetlen, aki látta férje boncolási jegyzőkönyvét. Krisztián halálának pontos okát ugyan nem árulta el, viszont elmondta, hogy nem öngyilkosságról volt szó. „Nem lett öngyilkos a Krisztián. A lánya mellett hogy tehetett volna ilyet?!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top