Hujber Ferenc: „már egy éve nem füvezek”

N.O. | 2023. November 01.
Hujber Ferenc hosszú idő után ismét Magyarországon dolgozik.

Hujber Ferencet Bánfalvy Ági–Horváth Csaba-házaspár kérte fel, hogy szerepeljen a Funny Money című vígjátékukban.

“Ez egy folyamat eredménye. Tudatosan készültem a visszatérésre, ezért fizikailag, szellemileg és lelkileg is dolgoztam magamon. Már egy éve nem füvezek, jófiú lettem, vigyázok az egészségemre minden téren. Jól tudok aludni, jó a kedélyem is. A mozgó meditáció az egyik módszerem, naponta tizenöt-tizenhat kilométert gyalogolok. Emellett gyerekkorom óta ott van a böjt a megtisztuláshoz. Most is naponta csak egyszer eszem, és mintegy tizennyolc órát szánok a megtisztulásra” – mondta a hot!-nak a színész, akit a szinkronba is visszafogadtak.

(Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral)

“A szinkronizálásnak nagyon örülök, mert volt, hogy linkeskedtem, és több ízben cserben hagytam a csapatot, de megbocsátottak nekem” – mondta Hujber Ferenc. 

A színész háromgyerekes édesapa, hat évig titkolta a második családját. Előző kapcsolatából született csemetéi, a 13 éves Noel és a 9 éves Noa csak ritkán láthatók a médiában.

Korábban felesége, Krisztina így nyilatkozott a jövőjüket illetően:

„Feri a karrierjét szeretné újraépíteni, én online személyi asszisztensként akarok dolgozni, emellett lakáskiadással foglalkoznék, és úgy tűnik, a festményeim iránt is van érdeklődés”.

Exit mobile version