nlc.hu
Sztárok
Molnár Anikó az adócsaló celeb ügyéről

Molnár Anikó nagyon kiakadt: adócsalással vádolják a netezők

Nem említett nevet az adóhatóság, éppen ez lett Molnár Anikó veszte.

A NAV csütörtökön kiadott egy nyilatkozatot, melyben név nélkül egy hazai celebet vádolnak adócsalással – miszerint 15 millió forintot keresett az OnlyFanson, a bevétele után viszont elfelejtett 3 millió forint adót befizetni –, az internetezők pedig azonnal tudni vélik, hogy csakis Molnár Anikó lehet az. Az egykori Nagy Ő nagyon kiakadt emiatt, értetlenül áll a történtek előtt – írja a Bors.

Molnár Anikó

Nem csak Molnár Anikó gyárt OnlyFans-tartalmakat a magyar celebek közül – Forrás: TV2 / Mokka – videó

„Nem értem, hogy hogy fordulhat elő, hogy név nélkül adnak ki egy ilyen közleményt, de azt azért megemlítik, hogy egy hazai celebről van szó, így gyanúba kevernek tulajdonképpen mindenkit, aki ezzel foglalkozik. Köztük engem is, aki soha nem sértettem törvényt, és teljesen legálisan működtetem a vállalkozásomat” – fakadt ki a bulvárlapnak.

Mint mondja, tisztességtelen, hogy őt vádolják adócsalással. Molnár Anikó szerint az lenne a minimum, hogy akiről szó van, az felvállalja a nevét. „Ha már van olyan bátor, hogy adót csal, akkor legyen annyi gerince, hogy fel is vállalja azt!” – üzent az adócsaló OnlyFans-celebnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top