Emlékszel még? Ilyen volt Kállay-Saunders András 13 éve a Megasztár válogatóján

nlc | 2023. November 13.
A magyar-amerikai énekes annak idején a nagymamáját jött meglátogatni Magyarországra, és ha már itt járt, elindult a Megasztárban is. Ennyit változott azóta.

A magyar anyától és amerikai apától New Yorkban született Kállay-Saunders András 2010-ben itt élő nagymamáját látogatta meg hazánkban, ám végül úgy döntött, kipróbálja magát a Megasztár akkor induló 5. évadában. A tehetségkutatóban végül negyedik helyezést ért el.

2012-ben, 2013-ban, majd 2014-ben is elindult az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójában. 2014-ben Running című szerzeményével ő képviselte hazánkat a nemzetközi megmérettetésen, ahol az ötödik helyen végzett.  

Eddig összesen három stúdióalbumot jelentetett meg, 2018-ban pedig részt vett a TV2 Sztárban sztár című zenés show-műsorában is. Idén azonban teljesen új szerepben, a Sztárbox versenyzőjeként láthatjuk, ahol Józan László ellenfeleként száll majd ringbe. Az edzések alatt néhány hete ugyan megsérült, azonban nem adta fel a felkészülést.

„Élvezni fogom, mert imádom a sportot, szeretek küzdeni és örülök, hogy kaptuk ezt a lehetőséget, hogy át tudom élni ezt az egészet, hogy egy ringben vagyok és mindenki néz, fények rajtam, kisétálok egy dallal… Már beleélem magamnyilatkozta az RTL-nek a közelmúltban a 38 éves énekes, hozzátéve, hogy nem először húzott életében boxkesztyűt. – A másik otthonomban, Bronxban volt nekünk egy fight-club, úgyhogy kesztyűztem pár környékbelivel. Ez volt nekünk a bokszsportunk.”

Az alábbi galériában megnézheted, hogyan festett Kállay-Saunders 13 évvel ezelőtt a Megasztár válogatóján és mennyit változott azóta. 

Kállay-Saunders András

Kállay-Saunders András a Megasztár 5 válogatóján (Fotó: press.tv2.hu)

Kállay-Saunders András

A Megasztár 5 első élő adásában (Fotó: press.tv2.hu)

Kállay-Saunders András és Tolvai Renáta

A Megasztár 5 döntőjében Tolvai Renivel (Fotó: press.tv2.hu)

Kállay-Saunders András

A TV2 Mokka habbal című műsorában 2011-ben (Fotó: press.tv2.hu)

Kállay-Saunders András

A Mr és Mrs 2013 - A Sztárpár-show című produkcióban (Fotó: press.tv2.hu)

Kállay-Saunders András

A 2015-ös Story Ötcsillag Díjátadó Gálára kefefrizurával érkezett (Fotó: Fotocentral/Schumy Csaba)

Kállay-Saunders András

A Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal 2017 versenyzőjeként (Fotó: Fotocentral/Rozmanitz Gábor)

Kállay-Saunders András

2018-ban, a Sztárban sztár színpadán az Imagine Dragons frontemberének bőrébe bújva húzott boxkesztyűt (Fotó: press.tv2.hu)

Kállay-Saunders András

A Sztárbox sajtóeseményén (Fotó: Fotocentral/Trenka Attila)

Exit mobile version