Így van most az agyműtétje óta Koltai Róbert, küzdelmes időszakon ment keresztül a 79 éves színész-rendező

F.C. | 2023. November 29.
Sokáig nem lehetett tudni, milyen betegség kínozza.

Túl van az első kontrollvizsgálaton Koltai Róbert, akinek a súlyos betegsége miatt tavaly agyműtétre volt szüksége. A hamarosan a 80. életévét betöltő színész-rendező mára teljesen felépült a betegségéből – írja a Blikk.

Koltai Róbert a komoly agyműtét után ma már újra a régi – Forrás: TV2 / Mokka – videó

„A beavatkozás óta teljesen rendben van a memóriám, a mozgásom is helyrejött, sőt, 3-4 kilométereket szoktam sétálni” – újságolta a bulvárlapnak Koltai, aki azt is elárulta, hogy kedvező eredményekkel zárult az első év utáni kontrollvizsgálat. „Megállapították, hogy minden rendben van” – tette hozzá.

Párja tartotta benne a lelket az agyműtét időszakában. „Nagyon ijesztő volt mindkettőnk számára, hogy nem tudtuk pontosan, mi a baj” – vallotta be Gaál Ildikó, aki arról is beszélt, hogy volt benne félelem a műtéttel kapcsolatban is.

Mint arról korábban írtunk, Koltai Róbert mozgáskoordinációs gondokkal küzdött, a végén már beszélni és járni is alig tudott. Az orvosok eleinte Parkinson-kórra gyanakodtak, ám végül kiderült, hogy víznyomásprobléma van az agyában. Az agyvíz ugyanis egy olyan idegcsoportot nyomott, ami folyamatos fájdalommal járt, ezért műtétre volt szükség. A színész fejében egy úgynevezett söntöt kellett elhelyezni, ami segíti az agyvíz megfelelő áramlását. 

Exit mobile version