Amputációtól tartva feladta a Farm VIP-t Rékasi Károly

F.C. | 2023. December 07.
Kikészítette az egyik feladat a színész lábát.

Rékasi Károly lába olyan állapotba került a Farm VIP egyik játéka után, hogy a társai is megijedtek, majd orvosi javaslatra fel kellett adnia a játékot. Ugyan nem így akart távozni a reality-műsorból, az orvos azonban amputációval fenyegette – írja a Blikk.

Orvosi utasításra Rékasi Károly feladta a versenyt – Fotó: Sajtószoba

A színészt kórházba szállították, ahol ijesztő diagnózissal szembesítették. Trombózisgyanú miatt az orvos nem engedélyezte, hogy tovább versenyezzen. „Megtudtam, folyadék gyűlt fel a lábamban, és ha nem megy le magától, hosszában fel kell nyitni a lábamat, hogy lecsapolják. Ha pedig az sem hoz eredményt, amputációra is sor kerülhet – mesélte a bulvárlapnak Rékasi, akinek be kellett látnia, hogy az egészsége érdekében fel kell adnia a versenyt.

Mint mondja, hosszabb távra tervezte a játékot, de el kellett fogadnia a helyzetet. „Tizenkét nap fekvés következett felpolcolt, jegelt lábbal. (…) A második kontrollon kiderült, hogy lement a duzzanat, elmúlt az életveszély, megúsztam az operációt és az amputációt is” – árulta el Rékasi. A realityt nyáron forgatták, azóta már sokkal jobban van a színész: már biciklitúrán is járt, sőt az egyik darabjában – amit most próbál – táncol is.

Exit mobile version