10 évvel idősebb férfit szeret a Farm VIP sztárja, Paprika Dorina

F.C. | 2023. December 13.
Négy éve van együtt a szerelmével a 18 éves lány. Egymás nélkül már el sem tudnák képzelni az életüket.

Paprika Dorina korábban még sosem mesélt a magánéletéről, de most a Blikknek elárulta, hogy hosszú ideje foglalt a szíve. Közel négy éve alkotnak egy párt a kedvesével, aki civil, éppen ezért nem szeretné a közösségi oldalán mutogatni. A bulvárlapnak arról is mesélt, hogyan találkoztak és szerettek egymásba.

Paprika Dorina a Farm VIP-ben – Fotó: Sajtószoba

„Egy benzinkúton ismerkedtünk meg, mindketten tankoltunk, utána bekövettük egymást Instagramon és elkezdtünk beszélgetni. Ő tíz évvel idősebb, amikor összejöttünk, még tini voltam” – mondta el a 18 éves lány, aki már a kapcsolatuk legelején összebútorozott a szerelmével Kiskunhalason.

„Olyan jól megtaláltuk egymásban azt, akit keresünk, hogy nem merült fel probléma a korkülönbség miatt” – árulta el. Mint mondja, kellett pár hónap, hogy összecsiszolódjanak, és ahogy minden kapcsolatban, náluk is vannak hullámvölgyek, viszont sokat fejlődtek egymás mellett. Bevallotta, hogy a Farm VIP idején éppen hullámvölgyben voltak, de a forgatás alatt rájöttek, hogy hiányoztak egymásnak.

Dorinának az esküvőről is határozott véleménye van: „Nem vagyok ennek a híve, szerintem nem a papír tart minket össze. Majd ha az élet úgy hozza, hogy lesz valami, akkor lesz, de nem ragaszkodom hozzá, hogy 10-15 milliót kidobjunk rá.”

Exit mobile version