Berki Mazsi és új párja, Zoltán jelenleg Székesfehérváron élnek mozaikcsaládként. A férfinek egyébként van két gyereke az előző kapcsolatából. Az influenszer a Fókusznak adott interjúban elmondta, hogy lánya akaratosságban nagyon rá hasonlít, és Zoltán másként áll Emma ezen tulajdonságához, mint ő.
„A legjobban szerintem az akarata hasonlít rám. Nagyon akaratos, én is ilyen voltam. Általában amit szeretne, azt eléri, de hála a Jóistennek, van itthon férfi a háznál. Megmondom őszintén, én nagyon lágyszívű vagyok, és a párom az, aki a rossz zsaru szokott itthon lenni” – nyilatkozta Mazsi, aki már egy családként tekint magukra. A riportban a híresség elmondta továbbá, hogy heti nyolcszor is lement az edzőterembe a Sztárbox alatt, mégsem csak a sportról és az anyaságról szóltak a mindennapjai. Úgy érzi, hogy nemcsak a ringben, de az életben is erősebb, mint valaha. És ami a legfontosabb, nagyon boldog.
„Az az igazság, hogy mindenem megvan, amiről álmodhattam, van egy gyönyörű szép egészséges kislányom, egészségesek a szüleim, kaptam egy új családot, akik szeretnek és befogadtak” – tette hozzá az édesanya.