Mint ismert, Bródy János fia feltörte egy amerikai bank – a volt munkahelye – szervereit, amiért a hatóságok két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Bródy Dániel gyermekkori barátai teljesen ledöbbentek az eseten; nem értik, hogyan keveredett ilyen ügybe az egykor becsületes fiatalember – írja a Bors.
Bródy fiának ténykedéséről még a legközelebbi ismerősei sem tudtak, az informatikus ugyanis az elmúlt két évben teljesen elzárkózott minden kommunikációtól, még a gyerekkori barátaival sem állt szóba. Most már világossá vált számukra, hogy miért: már jó ideje nyomozás folyt Dániel ellen.
“Teljesen sokkot kaptunk” – nyilatkozta a bulvárlapnak egyikük. Mint mondja, nem érti, hogy “mi a fene történt az agyával, hiszen mindig is becsületes, normális srác volt. Egy másik szerint “valami durva dolognak kellett történnie, hogy ennyire megboruljon. Hozzátették: mind érezték, hogy Amerika nem volt rá jó hatással.
A gyermekkori barátok szerint Dániel tengerentúli karrierjének egyértelműen vége. “Amerikában valószínűleg lenullázta magát, szóval lehet, hazajön” – jegyezte meg egyikük.
Az amerikai, a számítógépes csalásról és visszaélésről szóló törvény szövege szerint Bródy János fia „olcsón” megúszta, mert a vádpontok alapján – amennyiben tárgyaláson mondják ki a bűnösségét – 15 évet is kaphatott volna – írja a Blikk. Mindez úgy történt, hogy Dániel egy héttel a tárgyalás kezdete előtt peren kívül megegyezett az ügyészséggel, hogy ha bűnösnek vallja magát, jóval kevesebbet kell ülnie, mint amennyit egy esküdtszéki ítélet után a büntetést kiszabó bíró meghatároz. A börtönbüntetését pedig nagy valószínűséggel egy közepes vagy minimális biztonsági fokozatú börtönben kell letöltenie.