Kiderült, nem most kezdte: Gáspár Győző már 30 éve jár éjféli misére

nlc | 2023. December 20.
A házaspár arról beszélt, hogy ők hogyan is ünneplik a karácsonyt.

Gáspár Győző és felesége, Gáspár Bea nemrég a TV2-n futó reggeli tévéműsorban, a Mokkában, ahol nemcsak Bea karácsonyi kókuszcsókját ismerhették meg a nézők, hanem beszéltek az ünnepi szokásaikról is. A showman elmondta, hogy ebben az időszakban náluk egyáltalán nincsen ajándékozás, továbbá azt is megosztotta, hogy minden évben elmegy a templomba az éjféli misére, azonban a 30 év alatt felesége soha nem tartott vele. 

Mindig azt szoktam mondani, hogy a templomból nem szoktunk elkésni 

-mesélte az adásban.

Bea hozzátette, miszerint addig, amíg a családja a templomban van, ő otthonról nézi végig az istentiszteletet.

Én örülök, hogy neki megvan ez a hagyománya, már 30 éve jár éjféli misére.”

Így ünnepli a karácsonyt Gáspár Győző és Gáspár Bea (Fotó: TV2)

Győzike azt mondta, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt kénytelen volt kihagyni, így ebben az időben ő is otthonról, a TV-n keresztül nézte végig. 

„Engem úgy nevelt édesanyám, hogy ez nem kötelező, de az ünnepnek a nagy része.”

Kiemelt kép: TV2

Exit mobile version