nlc.hu
Sztárok
Fodor Zsóka szerelmi élete

Ezért értek véget Fodor Zsóka házasságai

A színésznő nem kertelt a múlttal kapcsolatban.

Fodor Zsóka kétszer is örök hűséget fogadott a párjainak: első férjét, Jánost az Irodalmi Színpadon ismerte meg, másodszorra pedig Henkel Gyula színészhez ment feleségül. Bár nagy volt a szerelem, mindkétszer ugyanaz a dolog vetett véget a kapcsolatuknak, méghozzá egy harmadik fél. A színésznő tanult a múlt hibáiból, és nem haragszik egyik kedvesére sem.

„Én mindent megtanultam az életről: hogy soha, senkire nem számíthatok! Két férjem volt, és egyikre sem számíthattam. Igaz, nagyon kedvesek, aranyosak voltak, Isten nyugtassa mindkettőjüket, mert halálukig jóban voltam velük. De a talpraesettségemnek köszönhető, hogy nem vattában nevelkedtem, és boldog vagyok, hogy ez így van. Nem szorulok, nem szorulhatok senkire. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy ki az, aki nem a Magdi anyust vagy a hírest embert, hanem a Fodor Zsókát szereti” – nyilatkozta a Palikék világa by Manna legutóbbi adásában a 81 éves színésznő, aki az édesanyjával való szoros kapcsolatáról is vallott.

Fodor Zsóka

Fodor Zsóka (Fotó: Olajos Piroska)

„Édesanyám 100 évig élt, és csodálatos élete volt mellettem. Egy igazi színházi mama volt, egy idő után viszont nagyon terhes volt, hogy ilyen szoros a kapcsolatunk. Van egy olyan érzésem, hogy a két házasságom is arra ment rá, hogy az anyukám ki akart sajátítani. Mind a két férjem nálunk lakott, merthogy mi 50 évig együtt laktunk az anyukámmal. Nagyon jó anya volt, de nagyon önző is, amit elfogadtam” – tette hozzá a híresség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top