David Caruso neve minden krimirajongó számára ismerős lehet: ő alakította 232 epizódon keresztül Horatio Caine hadnagyot a CSI: Miami helyszínelőkben. A nyomozót folyton elegáns öltönyben, meg persze az elmaradhatatlan napszemüvegében láthattuk (ami mindig egy-egy különösen szellemes mondat után került fókuszba), miközben sorra oldotta meg a gyilkossági ügyeket.
Miután a CSI-spinoff 2012-ben véget ért, Caruso úgy döntött, hogy visszavonul a nyilvánosság elől. A CSI: Miami helyszínelők vége után egy rövid időre művészeti galériát nyitott Los Angeles kertvárosi részén, Westlake Village-ben, amit azóta már bezárt. Ezen kívül Miamiban is van egy ruhaboltja. Ebből, illetve a 35 millió dolláros vagyonából (ami forintba átszámítva 12 milliárd) él, amit a színészi karrierje során keresett meg.
A reflektorfényből tehát sikerült eltűnnie: olyannyira, hogy 2016 óta egyetlen publikus fénykép sem készült róla. Ezen a Daily Mail változtatott. Az újság lesifotósa levadászta a színészt, azonban csak azért tudjuk, hogy valóban David Caruso szerepel a fotókon, mert a lap megerősítette. Máskülönben ki sem találhattuk volna, hogy a képeken az egykori Miami helyszínelő látható.
11 évvel a visszavonulása után ugyanis Carusót láthatóan egyáltalán nem érdekli a külseje. A jellegzetes vörös haja, amit mindig rövidre vágva hordott, már korántsem olyan jól fésült: hosszú és meglehetősen rendezetlen tincsek keretezik az arcát. Amiről eltűnt az ikonikus napszemüveg, melynek helyét sima, kerek formájú szemüveg vette át. Öltöny helyett pedig melegítőben, illetve farmerkabátban kapták lencsevégre.