Elképesztő: a ma 85 éves Korda György szinte semmit nem változott 30 év alatt – Fotók

T. D. | 2024. Január 04.
Sosem lankadó kitartás, megállás nélküli pörgés, irigylésre méltó házasság – csak néhány dolog azok közül, amik a ma születésnapos Korda Györgyről elmondható.

Korda György ma ünnepli 85. születésnapját, és miközben immár 66 éves pályafutás áll mögötte, esze ágában sincs felhagyni a zenéléssel. Az Artisjus-, eMeRTon- és Fonogram-díjas énekes nem csak szakmájában áll stabil lábakon, feleségével, Balázs Klárival 44 éve élnek boldog házasságban, annak dacára, hogy nem csak a magánéletben alkotnak egy párt. 

Fotó: Schumy Csaba

Talán kevesen tudják, de a legendás Reptér című szám megalkotóját szülei eredetileg teljesen más pályára szánták. Mint kiderült, az énekes sosem volt egy mintadiák, ezért az apja a kezdetekben segédmunkásnak küldte el, ám nem sok idő kellett ahhoz, hogy rájöjjön, a sors nem ezt az utat szánta neki. „Előálltam, hogy valójában énekes szeretnék lenni. Mire azt mondta nekem: »Fiam, a mi családunkban egészen eddig csak becsületes emberek voltak.« A felmenőim között nem találunk művészeket, mégis ez a hivatás vonzott engem. A sorkatonaság után már biztosan tudtam, hogy énekelni fogok, és meg kell találnom az útját annak, hogy kitűnjek a pályatársak közül” – nyilatkozta korábban György, azt pedig mind jól tudjuk, nem tévesztett pályát.

Korda György

Korda György magyar táncdalénekes Fotó: x Archívum Meglepetés

Korda György

Fotó: x Gordon Eszter

Korda György

Fotó: Török László

Korda György

Fotó: Schumy Csaba

Korda György

Fotó: Németh Gabriella

Korda György

Sziget 2010 Fotó: Szabolcs László

Korda György

Retro Balaton Fesztivál 2016 Fotó: Olajos Piroska

Korda György

Budapest Parkba 2023 Fotó: Schumy Csaba

Korda György

Budapest Park 2023 Fotó: Schumy Csaba

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Gyuri bácsi és Klári zenéje generációkon átívelő, hiszen nincsen olyan idős vagy fiatal, aki legalább egyszer ne perdült volna táncra a dalaiktól. Éppen ezért sem meglepő, hogy egyikük sem gondolkodik visszavonuláson. „Az én életem a pörgésről szólt és szól a mai napig, én egyszerűen megbolondulnék, ha nem kellene egy egész napon át csinálnom semmit sem. Én azért élek, mert dolgozhatok. A közönség figyelme, a zene, a sok ember körülöttem, ez az életelixírem.

Szívemből mondom: én addig leszek itt, amíg feladatom van. Valahogy azt érzem, hogy az életemnek nem úgy lesz vége, hogy eltűnök évekre a kíváncsi szemek elől, hanem felmegyek a színpadra, lejövök a lépcsőn és kész. Az utolsó hang is ének lesz, ami elhagyja a torkomat

 – jelentette ki Gyuri bácsi. 

Ami pedig a házasságukat illeti; Balázs Klárival irigylésre méltó harmóniában élnek, azt viszont nem tagadják, ugyanúgy vannak „fentek” és „lentek” az ő kapcsolatukban is.

Minket baltával sem lehetne egymástól elválasztani! Ritka az ilyen kapcsolat, mint a miénk. Leéltük az életünket együtt, így nálunk már nincs olyan, hogy »én«, csak »mi« van. A házasságunk alapja a szerelem, a feltétlen szeretet, a harmónia és a barátság.

Balázs Klári és Korda György

Fotó: Steindl Gabriella

Balázs Klári és Korda György

Fotó: x Archívum Story-Best

Balázs Klári és Korda György

Fotó: x Archívum Meglepetés

Balázs Klári és Korda György

Fotó: x Archívum Meglepetés

Balázs Klári és Korda György

Fotó: x Archívum Story-Best

Balázs Klári és Korda György

Fotó: Németh Gabriella

Balázs Klári és Korda György

Fotó: x Archívum Story-Best

Balázs Klári és Korda György

Fotó: Schumy Csaba

Balázs Klári és Korda György

Fotó: Vörös Szilárd

Balázs Klári és Korda György

Fotó: Szabolcs László

Balázs Klári és Korda György

Fotó: Olajos Piroska

Balázs Klári és Korda György

Fotó: Schumy Csaba

Balázs Klári és Korda György

Balázs Klári és Korda György Fotó: Schumy Csaba

Miután két egyforma ember sincs, így minden házasság is más és más. Talán a felgyorsult világunk miatt van ennyi válás, de én még abból a fajtából való vagyok, aki azt gondolja, megéri a dolgokra időt szánni, mert sokszor javíthatók. Az élet nem mindig rózsás. Nekünk is vannak nehézségeink, egészségi problémáink, mint minden embernek. A házasságunkban inkább én vagyok az, akit meg kell vigasztalni. Ugyanis időnként szomorkodom, amikor eszembe jut a korom, illetve az, hogy mennyi feladat áll előttem; ilyenkor Klárika viccelődéssel elüti a nehézségek élétfogalmazott korábban az énekes, Klári pedig saját példájuk révén üzent is a fiatalabb generációnak:

Azt üzenem a fiataloknak, hogy ne akarják megváltoztatni a párjukat, hanem próbálják elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Egy veszekedés után ne szakítsanak azonnal, hanem várjanak negyedórát, és puszilják meg egymást. Ezt mi mindig így csináljuk.

Exit mobile version