Néhány napja írtunk róla, hogy elhagyta dél-szicíliai párja az egykori felnőttfilmes Monique Covet, mivel az új filmben szerepelt. A nő arról számolt be, hogy egy híres producer kereste meg azzal, hogy szerepeljen újra egy filmben, mert a szerepet “konkrétan rá írta”. Monique odáig volt, és igent mondott a megkeresésre. Ezt követően viszont a párja, akivel hét éve volt együtt, elhagyta.
„A párom azt mondta, a történtek után jobb, ha külön utakon folytatjuk, amit el is fogadtam, így hivatalosan már nem vagyunk együtt” – vallotta be az egykori filmes, aki már jó pár éve szexuálterapeutaként dolgozik olasz és angol nyelven.
Megkerestük Monique Covet 2006-os fotóit, és rájöttünk, hogy a hajszínén túl nem sok dolog változott rajta. Neked melyik fénykép tetszik jobban?