nlc.hu
Sztárok
A Nagy Ő Virágja akar lenni a következő Nagy Ő

Péntek-Gyulai Virág: „Nekem kellene lennem a következő Nagy Ő-nek”

Továbbra is szingli a fitneszmodell.

A tavalyi és a tavalyelőtti A Nagy Ő-ben is szereplő Péntek-Gyulai Virág szívesen lenne a következő Nagy Ő. Sőt kizárólag ebben a felállásban mondana igent a TV2 megkeresésére. Nem tagadja, legyeskednek körülötte a férfiak, de továbbra sincs szerencséje a szerelemben.

Péntek-Gyulai Virág,

Péntek-Gyulai Virág a 2023-as A Nagy Ő-ben, ahol Jákob Zoli szerelméért küzdött – Fotó: Sajtószoba

Egyre biztosabb vagyok abban, hogy nekem kellene lennem a következő Nagy Ő-nek. (…) Ez lehet az egyetlen járható út számomra. Egyszerűen nincs ember, aki megdobogtatná a szívem, vagyis továbbra is szingli vagyok” – indokolta a Ripostnak.

Elmondása szerint olyan férfire vágyik, akinek van humora, stílusa és esze is. „Az is fontos, hogy ne legyen sóher, mert az kiborít” – tette hozzá a fitneszmodell, aki jól ki is osztotta a férfiakat.

„Igazi puhap*cs pasik vannak… Az urak ugyanis elkényelmesedtek, hiszen már jó régóta nem kell tenniük szinte semmit ahhoz, hogy találjanak maguknak valakit” – magyarázta Virág, hozzáfűzve: „Én megfogadtam, hogy soha többé nem küzdök senkiért. Kétszer megtettem és ez a magyar igazság most nem lesz három, az tuti.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top