nlc.hu
Sztárok

Moldován András kiakasztotta a vállalkozót

Cápák között: sírva kért több tiszteletet egy családapa, Moldován András kemény kritikája után

Az üzletember egyszerűen végig trollkodta a vállalkozó bemutatóját.

Szabó János programozóként dolgozik a hétköznapokban és lelkesen vitte ötletét a Cápák között üzletemberei elé. A saját fejlesztésű ClipCappel lényege, hogy az üdítős dobozok felbontásuk után hermetikusan újra zárhatóak legyenek. A családapa azért ment a Cápákhoz, hogy termékét költséghatékonyabban és nagyobb darabszámban tudja gyártani, ehhez pedig 10 millió forint befektetést kért 10% tulajdonrészért cserébe, azonban a Cápák reakciójára nem volt felkészülve. 

Moldován András

Moldován András

Ne már Jancsi, feltaláltad a kupakot?” – kezdte az élcelődést Moldován András, aki innentől nem tudta komolyan venni a vállalkozó előadását. Később többször is hangsúlyozta, szerint János terméke kettő forintot ér csupán. Idővel a vállalkozó megelégelte az üzletember kritikáját és megkérte a többi Cápát, mondják el a véleményüket, ami nem ment zökkenőmentesen, ugyanis mint az iskolában, egymás szavába vágva nevetgéltek. 

Elnézéseteket kérem, de én most nagyon kellemetlenül érzem magam. Van egy határ, amíg eltudok menni. Nagyon szívesen partner vagyok ebben a dologban, de ez a termék ennél többet ér, ez olyan, mint a gyermekem. Én kérnék tőletek ezzel kapcsolatban komolyságot, mert ebben van munka és nem hat forintot ér. Ne haragudjatok, tisztellek, becsüllek benneteket, de nem gondoltam, hogy ez így fog elsülni

 – mondta János miután elsírta magát a kamerák előtt. 

Balogh Levente ezt követően próbálta helyre tenni Andrást és megkérte, ne trollkodja szét János előadását, akit többször is félbeszakított miközben beszélt. András azonban kötötte az ebet a karóhoz és közölte, ez a termék sosem lesz működőképes, majd teljesen beleállt Jánosba. 

Ez egy becsapás, ahogy te is becsapsz minket, amikor azt akarod velem elhitetni, hogy én nem hallgattalak végig, ahelyett, hogy arra gondolnál, nem mondasz érdekeset. Valakinek egyszer meg kell mondania, hogy ne csináld, mert a vesztedbe szaladsz” – jelentette ki András, amivel bár finoman, de végül a többi Cápa is egyetértett. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top