Felismered, melyik magyar sztár van a képen?

R. V. | 2024. Február 13.
Odáig voltak érte a nők, a popkarrierje szárnyalt, egy ideig azonban picit távolabb lépett a reflektorfényből. Tavaly azonban visszatért – kitalálod, ki ő?

Hoztunk neked a mai napra egy találós kérdést: a 2000-es évek egyik legismertebb magyar énekese volt, zsűritag egy tehetségkutatóban, ahol egy versenyzővel össze is jött. Ki ő? Nem elég az információ? Mielőtt segítenénk, hoztunk egy képet, ami talán közelebb visz a megoldáshoz:

Fotó: Schumy Csaba/Fotocentral

Így sem ismerős? Akkor annyit még elárulhatunk, hogy a Megasztárban bírálta a versenyzőket, a szerelme pedig egészen 2018-as válásukig Galambos Dorina volt. A United együttes frontembere, akinek olyan slágereket köszönhetünk, mint például a Hófehér Jaguár. 2020-ban láthattad nagyobb műsorban, akkor a Sztárban sztárban versenyzett. Most már megvan, igaz? Ő bizony nem más, mint Pély Barna! A fenti fotó 2022-ben készült a Minden Gyermek Egyenlő Alapítvány Gálaesten. Nézd meg az alábbi galériában, hogyan változott az énekes az évek során!

pély barna 2003 nlc

Pély Barna 2003-ban a United nevű együttesével a csúcson volt. Ekkor kérték fel a Megasztár zsűritagjának is. (Fotó: Ványi Ákos/Fotocentral)

pély barna 2006 nlc

Pillanatkép 2006-ból, a Megasztár harmadik évadából. (Fotó: Rákosi Péter/Fotocentral)

pély barna 2010 nlc

Az énekes 2010-ben fellépett A Csináljuk a fesztivált! című műsorban. (Fotó: Sárközy Marianna/Fotocentral)

pély barna 2013 nlc

Pély Barna Az ének iskolájában 2013-ban. (Fotó: press.tv2.hu TV2)

pély barna 2016 nlc

A Megasztár után 10 évvel, 2016-ban a Sztárban Sztár + 1 kicsiben is zsűrizett. (Fotó: press.tv2.hu TV2)

pély barna 2023 nlc

Egy picit eltűnt a reflektorfényből, de Pély Barna tavaly visszatért a képernyőre a Hal a tortánban. (Fotó: TV2 / press.tv2.hu)

Exit mobile version