Nyári Diát baleset érte, szó szerint otthagyta a fogát – Fotó

T. D. | 2024. Február 14.
A színésznő vidáman fogta fel a helyzetet.

Nyári Dia pár nappal ezelőtt Instagram-oldalán számolt be arról, hogy a családdal Srí Lankára utaztak. Mint mondja, ez az első közös utazásuk az 5 éves Zétivel, bár ennek az oka ő maga, ugyanis korábban félt a repüléstől. Most viszont elképesztő kalandokban vesz részt a színésznő és családja, amelyekről több beszámolót is tartott már a rajongóinak. 

Fotó: Trenka Attila

A Barátok közt egykori sztárja pár éve életmódot váltott, mellyel nem csak sokat fogyott, de a sport is beköszöntött az életébe. Rendszeresen fut, de most úgy néz ki, egy másik sportágba is belekóstolt a nyaralás alatt, a szörfözésbe. Minden bizonnyal rendkívül élvezi, ám sajnos nem úszta meg baleset nélkül. 

Kifogott rajtam ez a szörfoktatás. Dr. Márton Alpár dokikámat hamarabb látogatom meg otthon, mint anyukámat

 – írta legutóbbi posztjában a színésznő, melyhez két fotót is csatolt, amin a szörfdeszka mellett pózol, ám a nagy mosolygásban látszik, az első fogából letört egy darab. Úgy néz ki, ez mégsem szegi a család kedvét, sőt, kifejezetten mókásan fogta fel a történteket Dia. 

Exit mobile version