nlc.hu
Sztárok
Járai Máté a problémáiról beszélt

Járai Máté terapeutát váltott

A színész még mindig a munkahelyét gyászolja.

Járai Máté tavaly februárban jelentette be, hogy az RTL két év után nem foglalkoztatja tovább a Reggeli műsorvezetőjeként. Habár a hír nem érte váratlanul, azért nagyon megviselte. Mint később kiderült, Járai tragédiaként élte meg a helyzetet, sőt, segítséget is kellett kérnie ennek feldolgozásához. Ám a segítségkérésnek más oka is volt.

Járai Máté

Járai Máté (Fotó: Trenka Attila)

„Nem kérdés, hogy fogok én még jó műsorokban szerepelni, és hívtak is már, de természetesen én is mindig, mindent jól átgondolok. És fontos, hogy ezt az időszakot, a nélkülözést hogyan dolgozom fel. Terapeutát váltottam, és ma már tudom, hogy a gyásszal foglalkozni kell, ráadásul negyvenfajta típusa van, amelyből a halál csak az egyik. Én most a munkahelyemet gyászolom, nekem ezek nyomnak ­rossz triggerpontokat a lelkemben, és talán éppen egy gyerekkori ­trauma miatt. Szóval nem is a címlapról szól ez nálam, emellett pedig képben vagyok a gyötrelmeimmel is, meg tudom azokat fogalmazni. Azaz csak ezekre a piros gombokra kell még, hogy jobban odafigyeljek” – mondta Járai Máté nemrég a Storynak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top