nlc.hu
Sztárok
Bagi Iván fogyása

20 kilót akar ledobni Bagi Iván, az egészsége a tét

Jelenleg 105 kiló a humorista.

Komoly elhatározásra jutott Bagi Iván: szeretne javítani az egészségi állapotán, a túlsúly által okozott tünetektől ugyanis nagyon megijedt. “Észrevettem, hogy sípolva, zihálva lélegzem a legkisebb erőfeszítésre is, ami nagyon ijesztő volt számomra”mesélte a Blikknek a 47 éves humorista, aki elhatározta, hogy 50 éves korára rendbe teszi az egészségét, ez pedig a fogyással kezdődik.

Bagi Iván,

Legalább 20 kilót szeretne fogyni Bagi Iván – Forrás: Instagram / @bagi_ivan

Elmondása szerint személyi edzővel dolgozik heti háromszor, a testmozgás mellett pedig az életmódján is változtatott.

“Jelenleg 105 kiló vagyok, a cél pedig a 83. Ha utóbbi súlyt elérem, már boldog leszek” – árulta el Bagi Iván, akinek egy hónap alatt már sikerült 5 kilót ledobnia.

A humorista amúgy az elmúlt években többször is belevágott a fogyókúrába. 2021-ben – amikor ugyancsak 100 kiló fölé ment a súlya – Schobert Norbi segítségét is kérte ehhez, és egy darabig együtt is dolgoztak a diétáján. Előtte pedig már 2019-ben is arról beszélt, hogy le szeretne faragni 10 kilót. “Emlékszem, amikor (Nacsa) Olivér először soványabb lett, mint én, az akkori producerünk azt mondta, egy évszázados tabu dőlt le. Addig én voltam a soványabb, Terence Hill, Olivér pedig Bud Spencer. Most fej-fej mellett haladunk. Én örülnék neki, ha helyreállna a világ rendje, és újra Olivér lenne a súlyosabb. Szerintem neki ez jobban áll, ha van rajta egy kis felesleg, nekem viszont nem annyira”nyilatkozta akkor.

Ez is érdekelhet Király Viktor, Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top