Exférje mellett tűnt fel Stana Alexandra

T. D. | 2024. Március 12.
Ráadásul látványosan jól érezték magukat egymás társaságában.

Stana Alexandra és Köcse György 2021 novemberében jelentették be, hogy külön utakon folytatják. A táncos páros mindössze 5 hónapig voltak házasok, habár a válásuk némiképp elhúzódott, ugyanis Szandi külföldön tartózkodott, ám akkor már hivatalosan együtt voltak Meggyes Dáviddal

Fotó: Birton Szabolcs

Mindenkinek mást jelent a hűség, kettőnk között is más értelmet nyert Szandival. Ő állított valamit, a kollégánk ennél többet, én pedig ott álltam a lagzink előtt két nappal, és döntenem kellett. Szandinak hittem, és megtartottuk az esküvőt. Szandinak mindig is fontos volt a külvilág visszajelzése, de azt gondolom, nem nagy elvárás egy férjtől, hogy a felesége csak őt csókolja és szeresse. Egyszerűen nem voltam elég Szandinak. Azt mondta, neki senki semmit nem jelentett, nekem viszont az ő viselkedése annál többet

 – nyilatkozta akkor elkeseredetten György. 

Azóta viszont kiderült, Szandinak Meggyes Dáviddal is tönkre ment a kapcsolata, így nem kizárt, éppen ezért sikerült elásniuk a csatabárdot. György és Szandi a hétvégén egy rendezvényen jelentek meg egymással és úgy perdültek táncra, mintha mi sem történt volna a múltban. Szandi Instagramra posztolt videói alapján felettébb jól érezték magukat egymás társaságában. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez egyszeri alkalom volt vagy visszataláltak egymáshoz. 

A közös fotók a Bors cikkében találhatóak. 

Exit mobile version