nlc.hu
Sztárok
Ben Shelton teniszező magánélete

Ben Shelton, az ifjú teniszcsillag, aki nem vágyik nagy felhajtásra

Mindenki csodálja a fiatal teniszező teljesítményét, de ő szerényen csak legyint a dicsértekre. Majd megjegyzi, hogy a barátnője sokkal atletikusabb nála.

Mindössze 21 éves az amerikai Ben Shelton, de máris meghódította a teniszpályát és a rajongók szívét is. A napokban élete első ATP-tornagyőzelmét ünnepelhette, a szakértők szerint pedig ez még csak a kezdet.

Meglepő módon ő nem tartja magát igazán különlegesnek. „Elég unalmas srác vagyok. Velem kapcsolatban azt kapod, amit látsz” – mondja magáról Ben. Pedig nincs oka szerénykedni: 2022 nyarán debütált mint profi, és egyre gyorsabban lépdelt felfelé a ranglétrán. Először bejutott az Australian Open negyeddöntőjébe, aztán a US Openen menetelt az elődöntőig, ahol viszont Novak Djokovic megállította.

Annak érdekében, hogy Shelton profi teniszező legyen, feladta az egyetemi tanulmányait, ahol egyébként csapatban is teniszezett. „A csapat, az összetartás hiányzik. Egy profi turnén szerepelni nagyon magányos érzés, ilyen lehet az élet egy lakatlan szigeten. Főiskolásként a barátaimmal együtt, közösen versenyeztünk. Vitt előre nemcsak a saját, de a csapattársaim energiája is. Ez most nincs” – mondta a Town & Country-nak.

Ben Shelton

Ben Shelton (Fotó: Lintao Zhang/Getty Images)

Az új gyerek

Az ifjú reménység úgy fogalmazott, hogy mindent egy nagy tanulási folyamatnak tekint. „Nincs még annyi tapasztalatom ezen a szinten, mint a többieknek, szóval számomra minden játszma lehetőség a tapasztalatszerzésre.” Szárnyát bontogató profi ide vagy oda, a Ben felé támasztott elvárások nem csökkennek. „Sokkal magabiztosabb vagyok, mint amikor először léptem profi versenyen pályára, de még mindig érzem magamon az új gyerek címkét.”

Ami igazán zavarja őt, az a „zaj”, ami körülveszi. „A média figyelme nemcsak furcsa, de zavaró is nekem. Szóval inkább csak a bizalmasaimmal, a belső körömmel kommunikálok. Azokkal, akikhez igazán közel állok. Nem töröm magam a külvilág figyelméért, éppen elég világos elképzelésem van a jövőmről, arról, hová akarok eljutni, ez az amire figyelek a fejlődés érdekében.”

Mondjuk tesz is azért, hogy árgus szemekkel figyelje őt a sajtó. Gyakran használja az úgynevezett „boksznyelvet” a sport kapcsán. „Mindenkinek megvan a játékterve egészen addig, amíg jól szájba nem verik” – jelentette ki a US Open alatt. De nemcsak szószátyár, hanem gyakran játszik a mimikájával, vagy ha kell, kissé gonosz grimaszokat vág. Beképzeltnek titulálták akkor is, amikor arra reagált, hogy 240 kilométer/órás sebességgel sebességgel ütötte el a labdát. 

Ben Shelton

Ben Shelton az ATP Japan Open torna díjával, 2023. október 22-én (Fotó: Kazuhiro NOGI / AFP)

Ennek a belső körnek az egyik tagja Ben édesapja, Bryan. Ő szintén profi játékos volt egykor, most pedig edzőként dolgozik. „Apámmal dolgozni igazán szórakoztató. Nagyszerű munkát végez, egyensúlyban tartja az apa-fia, és az edző-játékos kapcsolatunkat is. Tudja, hogy mikor, melyikre van szükség. Fontos, hogy tiszteljem őt edzőként, bízzak benne.”

Követte a szüleit

Ben szülei, Lisa és Bryan 25 évvel ezelőtt házasodtak össze. Két évvel a boldogító igen után, megszületett lányuk, Emma, majd a fiuk, Ben. Nem meglepő, hogy Lisa és Bryan egymás mellett kötöttek ki, mivel mindketten profi teniszezők voltak. Innen nézve pedig azon sem kell csodálkozni, hogy a gyerekeik is teniszcipőt húztak. „A fiam más, mint én. Nekem nagyon sokáig tartott, hogy eljussak oda, ahol ő most tart. Sokkal profibb, könnyedebben veszi az akadályokat” – mondta a New York Times-nak a büszke apa, aki 1994-ben a selejtezőkön keresztül bejutott a wimbledoni bajnokság negyedik körébe.

Ben először focizott, majd 12 évesen fogott a kezében először teniszütőt. Eleinte kevésbé érdekelte a családi sport, majd a sikerélményekkel a sportág szeretete is megérkezett az életébe. Édesanyja, Lisa is profi teniszező volt, ám ma már inkább kisebb gyerekeket edz, és ingatlaneladással foglalkozik. A 21 éves teniszező nővére, Emma szintén ezt a sportot űzi, 2021 júniusában a Gators csapathoz szerződött. Ben pénzügyi szakon tanul.

Ben Shelton családja

Testvére Emma Shelton, édesanyja Lisa Shelton és apja Bryan Shelton a 2023-as US Open-en, a Novak Djokovic elleni mérkőzésen (Fotó: CLIVE BRUNSKILL / Getty Images via AFP)

A szerelem

Az újonc teniszcsoda igazi úriember is tud lenni. Legalábbis csak úgy olvadoztak a nézők, amikor 2023-ban Shanghai Masters versenyen nagylelkűen meghívott egy labdaszedő lányt, hogy osztozzon vele az esernyőjén, miután eleredt az eső. Hogy mi lett ennek a gesztusnak az eredménye? Hát persze, hogy hatalmas tapsot kapott a szívmelengető akciójára. 

És mi a helyzet a szerelemmel? 2021 decemberében jött össze Anna Hall sportolóval. Számos közös képet töltenek fel az Instagramra, például a nápolyi, vagy a floridai nyaralásukról. „Anna kivételes sportoló. 2022-ben bronzérmes lett az amerikai szabadtéri atlétikai bajnokságon, majd 2023-ban ezüstérmet akaszthatott a nyakába. Szóval kettőnk közül ő az atletikusabb alkat” – nyilatkozta a fiatalember 2023 őszén.

A hírek most arról szólnak, hogy a páros szakított, a Sportskeeda lap szerint Anna már Joejuan Williams amerikaifutball-játékossal találkozgat. Hogy mi van Sheltonnal? Ő egy podcast adásban úgy fogalmazott, most igazán szabadon utazhat egyik versenyről a másikra…

Ben Shelton barátnője Anna Hall

Ben és Anna (Fotó: Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top