nlc.hu
Sztárok
Erdélyi Mónika Jákob Zoltánról áradozik

Erdélyi Mónika Jákob Zoltánról: „A női lélekben is otthonosan mozog”

Erdélyi Mónika kiemelte, hogy Jákob Zoltán nem csak az üzleti életben állja meg a helyét.

A Nagy Ő című műsorban láthattuk, hogy Jákob Zoltán hogyan bánik a nőkkel: minden jelöltjével tiszteletteljesen viselkedett, mindenkit meghallgatott, de végül dönteni kellett és ő Hajnal Bettit választotta. A kapcsolatuk azonban nem érte el a következő szintet, sőt, a körmösként dolgozó nő már másba szerelmes.

Magyarország 37. leggazdagabb embere azóta is szingli, de nem adta fel, hogy megtalálja az igazit. Bár sokan nem hisznek a férfi-női barátságban, ez Jákob Zoltánról nem mondható el, aki többször nyilatkozott arról, hogy vannak barátnői, akikhez különleges viszony fűzi. Ilyen többek között Erdélyi Mónika, aki még év elején vallott az üzletemberrel való barátságáról, most pedig hosszabban is kifejtette, hogy Jákob miért jó választás a hölgyeknek. 

Érti a női lelket

„Anyukám a lelki társam, de most sem ő, sem a barátnőim nem voltak elérhetők. Gondoltam egyet, és felhívtam Zolit. Elsőre felvette a telefont, és fél órán keresztül ápolta a lelkemet. (…) Zoli nem először bizonyította, hogy nemcsak a szakmájában van otthon, hanem a női lélekben is otthonosan mozog. Nagyon okos, és kiváló meglátásai vannak; a lelki társam lett. Ő nem szokott úgy kibukni, mint én, egyelőre nem tudom elképzelni, hogy én ápoljam az ő lelkét, de lehet, hogy egyszer erre is sor kerül” – részletezte a Borsnak a műsorvezető.

Erdélyi Mónika és Jákob Zoltán

Erdélyi Mónika és Jákob Zoltán (Fotók: Schumy Csaba és Trenka Attila)

Elárulta továbbá, hogy Jákob Zoli jól ismeri már a lányát, és a családjaik is jóban vannak. „Sokszor elhív bennünket is a jó hangulatú baráti társaságba, augusztus 20-án nála néztük a tűzijátékot. Hiszek a férfi-női barátságban. Nagyon örülök, hogy megismerkedtünk; az ilyen minőségű kapcsolatokra mindenkinek szüksége van. Ha vele vagyok, úgy érzem, hogy olyan, mintha töltőre tennének” – mondta Erdélyi Mónika.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top