nlc.hu
Sztárok
Zalatnay Sarolta álltainak köszönheti egészségét

Zalatnay Sarolta az állatainak köszönheti testi és lelki egészségét

Az énekesnő az éneklés mellett az élet egyik másik területén is kiemelkedő teljesítményt nyújt: imádja állatait, akik véleménye szerint mindig feltöltik vitalitással.

Zalatnay Sarolta énekesnő állatvédőként is ismert, évek óta támogatja a különböző menhelyeket és szervezeteket. Most pedig egy interjúban arról is beszélt, hogy 76 évesen is remek formának örvend, amely vitalitást szerinte a kedvenceinek köszönheti. Véleménye szerint az élet egyik legédesebb felelőssége ugyanis az, ha az ember gazdi lehet.

„Ha állatod lesz, onnantól mindegy, hogy te ki vagy és mit csinálsz, hogy színpadon állsz, énekelsz, és hajnalban fáradtan érsz haza. Az az állat akkor is várja tőled a friss vizét, a tápját, a reggeli simogatását, a szeretetedet” – idézi a Story az énekesnőt. 

Zalatnay Sarolta

Zalatnay Sarolta (Fotó: Olajos Piroska)

Állatai a támaszai

Mint mondta, valahogy már gyerekkorától benne van az „állatokkal való jó viszony”, ezért gyakran csempészett haza kutyákat, cicákat, vagy amit épp talált. 

„Annak pedig, hogy ma, 76 évesen ilyen testi és lelki egészségnek örvendek, ők nagyban a részesei: az öt cicám, a kutyáim és a lovam. Imádom mindegyiket. A vizslám például érzi, ha fellépni megyek és izgulok. Ilyenkor jön, leül velem szembe, és van, hogy csak néz. De van, hogy belekuporodik az ölembe. Mondom is neki, hogy igen, a mama most lámpalázas.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top