Elképesztő: a Rómeó és Júlia Benvoliója, Mészáros Árpád Zsolt ma 50 éves

T. D. | 2024. Március 23.
A 2000-es évek elején minden tinilány szíve érted dobbant.

Mészáros Árpád Zsolt a 2000-es évek elején tett szert országos hírnévre, ugyanis beugró színészként szerepelt az Operettszínház Mozart! című előadásában. Mázs előadásában a darab akkora sikernek örvendett, hogy nem sokkal később ő lett a Súgó Csiga díj nyertese, majd hosszú időn át nem is engedte el a kezét a Budapesti Operettszínház. 

Fotó: Trenka Attila

Olyan nagyszerű darabokban játszott, mint a Rómeó és Júlia, ami több mint 20 évig volt a műsorlistán, West Side Story, Mindhalálig musical, Menyasszonytánc, Abigél, Rebecca. Hébe-hóba feltűnt egy-egy televíziós sorozatban is. Volt egy nyúlfarknyi szerepe a Barátok köztben, a Jóban Rosszban című sorozatban. Valamint az elmúlt években szerepelt az Aranyéletben és a …szomszéd tehene című alkotásban is. Ugyan három kislemezt is kiadott 2005 és 2006 között, de a zenei karrier neki nem jött be annyira, mint színésztársának, Bereczki Zoltánnak

Helyette viszont családalapításba kezdett. 1996-ban már született egy fia, Levente Bendegúz. 2006-ban született meg első lánya, Rózsa, az akkori élettársától, majd 2011-ben Merse. Kedvesével 2013-ban külön utakon folytatták. 2015-ben az akkori párjától, Brigittától született meg negyedik gyermeke, Árpád. 2022-ben robbant a hír, hogy a színész ötszörös apuka lesz, ugyanis jelenlegi párja, Kriszta ismét kisfiút hordott a szíve alatt, akit Ámornak neveztek el

Később elárulta, nem kímélte őt sem az élet. 22 évesen daganattal diagnosztizálták.

Volt egy daganatom szerelemféltésből, egy hat centis daganat, amit kivettek a vesémmel együtt. Ott felajánlották, hogy kemoterápia vagy a természetre bízom. Akkor elkezdtem a természetgyógyászatot, az ezoterikát, világot jártam, szedtem az összes olyan táplálékkiegészítőt, ami a 21. század emberének elengedhetetlen. Így jutottam el oda, hogy kiutaztam Dubajba a gyógyszerészeti világkiállításra

 – idézte fel betegségét tavaly a színész. Majd azt sem rejtette véka alá, neki is meggyűlt olykor a baja az alkohollal. „Nekem olyan problémám volt, hogy a karantén alatt minden nap poharazgattunk. Azt vettem észre, hogy már másnap azt akartam, hogy igyunk meg egy fröccsöt. Nem részegség volt, de mindig a pohárhoz nyúltunk” – vallotta be a színész, aki akkor döbbent rá, hogy valami baj van, amikor gyomorrontása lett a fekete kagylótól. „Semmit sem fogadott be a szervezetem, de már hiánya volt 4 napja azoknak a dolgoknak, amik rendszeressé váltak.” 

Mint mondja, időben kapcsolt, ezért bár nem volt egyszerű, de letette a poharat. 2022-ben bejelentette, végleg visszavonul a színészettől, családjával Olaszországba költöznek, ahol új életet szeretnének kezdeni. MÁZS egy étterem megnyitását is fontolgatta.

Vendéglátó családból származom, azt is tanultam, de a színészet elcsábított fiatal koromban. Az étterem ízig-vérig magyaros lesz. Az ételek, a zene, a környezet egy darabka itthonról, ahol nem csak a vendégszeretet, de a hangulatot is megidézzük. A lányomnak megígértem, hogy az 50. szülinapján breaktáncolni fogok. Kiszámoltam, mennyi időm van addig (86430 nap), és úgy döntöttem, hogy megvalósítom azokat az álmaimat, amit eddig nem tudtam. Persze kint is dolgozni fogok, és célom, hogy biztosítsam a családomnak az eddig megszokott körülményeket

nyilatkozta 2022 nyarán MÁZS. 

Reméljük, sikerül valóra váltani az álmait, mi pedig kicsit visszarepülünk az időben nosztalgiázni. 

Barátok közt, Mészáros Árpád Zsol

Barátok közt, Mészáros Árpád Zsolt Fotó: Rákosi Péter

MÁZS

MÁZS Fotó: Schumy Csaba

MÁZS 2008

MÁZS 2008 Fotó: Nagy Zoltán

MÁZS

Szuperbuli felvétel Fotó: Nagy Zoltán

MÁZS, Kerényi Miklós Máté

A Budapesti Operettszínház bemutatta a Menyasszonytánc c. musicalt. Fotó: Schumy Csaba

A "Szerdán tavasz lesz" című operett premier utáni partija

A "Szerdán tavasz lesz" című operett premier utáni partija Fotó: Szabó Lilla

MÁZS / Rebecca

A Rebecca - A Manderley-ház asszonya című musical bemutatója Fotó: Szabó Lilla

Rómeó és Júlia, Benvolio

Pontosan 10 évvel ezelőtt mutatta be az Operettszínház a Rómeó és Júlia című musicalt, melyen azóta felnőtt egy nemzedék. Január 24-én a meglepetésekkel teli jubileumi előadáson a fiatal generáció tagjai és az eredeti bemutató összes főszereplője fellépett. Fotó: Olajos Piroska

Nők az idegösszeomlás szélén című musical premier party az Átrium színházban.

Nők az idegösszeomlás szélén című musical premier party az Átrium színházban. Fotó: Olajos Piroska

Embertől emberig - Hála gála a Budapesti Operettszínházban.

Embertől emberig - Hála gála a Budapesti Operettszínházban. Fotó: Schumy Csaba

Mészáros Árpád Zsolt 2022

Mészáros Árpád Zsolt 2022 Fotó: Schumy Csaba

MÁZS / Sztárbox

MÁZS / Sztárbox Fotó: Schumy Csaba

Exit mobile version